Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)
tett a városi arisztokrácia, a patríciusok között bizonyosan a legelső' sorokban álló Dobozi Istvánnal. Mégis az 1697. évi tisztújítás alkalmából mellette Pósalakit is jelölték a főbírói tisztre. A szavazatok többségével Dobozi Istvánt választották meg. Pósalaki János a tizenhat szenátor között csak a második széket foglalhatta el. A már említett 1714. évi folyamodásában utalt arra, hogy sokan voltak — célzása szerint a város vezetői között —, akik sokszor és halálveszedelmek között teendő utakra kényszerítették. Dobozi Istvánt sem a jóakarói között emlegeti: „aminő indulattal viseltetett irántam". Feltehető, hogy a főbíróságot öt ízben elnyert Dobozi és mellette folyamatosan a főjegyzői tisztet viselő Pósalaki között a viszony nem volt mindig zavartalan. Bár igaz az is, hogy Dobozi akadályoztatása esetén néhányszor Pósalaki levelezett helyette. Komáromi Györggyel — aki különben Dobozi sógora, mindig jó viszonyban volt. 1703-ban Dobozi Istvánnal szemben másodízben, és 1707-ben Dobozi István és Komáromi György után harmadikként ismét jelölték a főbírói hivatalra. 1703-ban a szavazatok többségével Dobozi, 1707-ben pedig Komáromi lett a főbíró. Jelöltetése dolgában az is szerepet játszhatott, hogy a szabad királyi városi kiváltság elnyerése utáni évtizedben a város vezetését ténylegesen kezében tartó 12—16 tagú szenátus és az ez időben hatvan tagból álló választott hites közönség (electa jurata communitas) között fellángolt és nem dőlt el a vita az elsőbbség körül. Ez a vita egyben a patrícius kisebbség és a plebejus többség közti küzdelem következménye Tolt. A választott hites közönségnek és vezetőjének a népszószólónak (tribunus plebis) ez időben még volt bizonyos befolyása a főbíró személyének és a szenátorok rangsorának megállapítására. Úgy lehet, hogy 1701-ben kárpótlásul választották meg, a város igazgatása történetében először a világi vezetéssel szorosan egybefonódott református egyház és a Kollégium kurátorának és a végrendeletek írásba foglalójának (curator et testamentarius). A szenátorok között rangban emelkedve, 1703 óta az első széket foglalta el, és ezt a helyét egy év híján negyed századon át, a haláláig mindig meg is kapta. 27 Sokrendbeli elfoglaltsága és gyakori távolléte miatt 1697 óta másodjegyzőként dolgozott mellette Lévai István, aki csak a szatmári béke után vesz át sokat az eddigi funkcióiból. A városnak azonban 1701 óta van harmadik jegyzője is Tholdi Pál személyében. 28 Visszatérve az 1697-évi eseményekhez június végén a Hegyalján kirobbant az elbocsátott végvári katonák, a Thököly kurucai és a császári katonaság által sanyargatott jobbágyok felkelése, Tokaji Ferenc vezetésével. Egyidejűleg az Al-Duna mellékén megindult a török támadás, a tatárok portyázó csapatai pedig Karcagig jutottak. Debrecen vezetőinek nagy okuk volt a nyugtalanságra. A patrícius városvezetők kénytelen-kelletlen befogadták ugyan Thököly néhány hívét, akik elég sok gondot okoztak és sokszor vitába keveredtek a magisztrátussal. Aligha vitás, hogy a polgárok szegényebb rétegében is akadtak támogatóik. így a szenátusnak több oka is volt, hogy a felkeléssel való egyetértésnek legcsekélyebb gyanúját is elhárítsa feje felől. A tett intézkedések is erre utalnak. A felkelés kirobbanásának hírére a tanács Sárándi Dánielt rögtön útba indította Bécsbe, nyilván, hogy híreket vigyen és a város lojalitását bizonyítsa. A céheket — a választott hites közönség legtöbb tagja céhes mesterember volt — fegyverbe szólították és Tokaj visszafoglalása után, Vaudemont herceghez, a császári csapatok parancsnokához követségbe küldöttek Komáromi István szenátort és Pósalaki Jánost. 29 Erről ugyan csak a szűkszavú jegyzőkönyvi bejegyzések tudósítanak, de a nyár 27 Uo. IV. A. 101 l/a. 24. k. 120. old. 25. k. 3., 15., 24., 487., 490—492.; 26. k. 275., 278., 279. old. 28 Uo. IV. A. 101 l/a. 24. k. 20. old.; 25. k. 3., 15., 24., 46. old. 29 Uo. IV. 101 l/a. 24. k. 93—95. old.; Debrecen története i. m. II. k. 110. old.
