Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)

legfelső ítélőszéke, a tárnokmester által összehívott, 1695. január 20—29. között Pozsonyban megtartott gyűlésre, ahol a régibb városok között az utolsó helyet kapta. A város két küldötte, Komáromi György és Pósalaki János szenátorok voltak. A gyűlésen keményen alkudoztak a beiktatási díj leszállítása és az utolsó hely miatt — mindkét ügyben sikertelenül. A felvétel után a Debrecenben megjelent királyi biztos előtt a főbíróval együtt sikeresen védte ki a váradi püspök követelését a kerti szőlők dézsma alá vonásáról. Komoly gondot okozott a városnak, polgárai számára meg jelentékeny anyagi előnynyel járt az, hogy Bihar megyének és Debrecennek Erdélytől a királyi Magyarországhoz való visszacsatolása után a többi királyi uralom alatti várossal azonos vámkedvezményben részesüljön. Az udvari kancelláriához tett folyamadások Pósalaki János kezeírásával íródtak és a kancelláriai stílus teljes ismeretéről tanúskodnak. A haditanácsot kérték, hogy a királyi privilégium birtokában joguk lenne a várost kőfallal körülvenni. De szegénységük és a háborús viszonyok miatt erre nincsen módjuk, engedje meg, hogy sánccal és árokkal keríthessék körül magukat. Heissler tábornoktól pedig azt kérték, hogy a Gyula ostromához kiállított szekerek, igavonó jószágok és gerendák szállítására tett költségüket térítse meg.

21 De az alig megnyert autonómiát és kiváltságot máris veszélyes fordulat fenyegette az udvari kamara támogatását élvező görög kereskedők részéről. Az itteni görög kereskedőkompánia nemcsak azt a kiváltságot kapta, hogy vitás ügyeikben egyedül a saját bírájuk illetékes ítélkezni, hanem azt is, hogy a város egyik kapujával is rendelkeznek. A magisztrátus bírói illetékessége csorbítása mellett a város nyelvi, etnikai és vallási egysége is veszélybe került volna a népes kereskedő testület állandó letelepülésével, s ezek a patrícius-kalmár tőzsér réteg számára is veszélyes versenytársak lettek volna. A vita majdnem egy évtizedig (1688—1696) tartott. A per drámai fordulata 1695—96-ban következett be, erről is szól Pósalaki az 1714-ben beadott folyamodásában (4. sz. irat 2. pontja). Végül is a görögök állandó letelepedését sikerült megakadályozni, ők is, más kereskedőkhöz hasonlóan, csak az évenkénti hat országos vásár idején 2—2 hétig árulhattak a városban.

22 Sokszori bécsi útján, az udvari kancellárián, az udvari és a kassai kamarán szerzett összeköttetései révén, a nemesség megszerzése után módja nyílott birtokszerzésre is. I. Lipót 1696. április 30-án kelt leiratával értesítette a felső-magyarországi kamarai igazgatóságot, hogy Pósalaki Jánosnak és feleségének Kis Ilonának, 500 forint lefizetése ellenében Mónos petri praediumot adományozta, amíg fiági utódaik élnek. A kamara az akkor néptelen falut 500 forint kötelezvény ellenében egy hét múlva át is adta. Úgy látszik azonban, hogy ezt a birtokot már az előző évben is bérelhette, mert már június elsején zálogba adta, Bossányi Sándornak és feleségének, 8 évre. A záloglevél szerint Bossányi az elszéledt jobbágyokat visszatelepíti, a még Pósalaki által tett őszi vetést learattatja, az erdeit megóvja, a zálogbaadó sertései makkoltatását meg21 A város polgárainak legfőbb jövedelmét a város körüli kerti és a bihari Érmeiléken levő hegyi szőlők adták. A váradi püspök számára az ezekért való tized az egyházmegye pusztult állapota miatt jelentős jövedelmet jelentett. 1695-ben Pósalaki János és Komáromi György a kamarától 900 forintban váltották meg a dézsmát. Uo. IV. A. 1011/a. 23. 308.; IV. A. 1011/m. 7. cs. 1695. febr. 3., 18., 22., 24.; — A tárnokszéki tárgyalásokra Debrecen története. Db. 1981. II. k. (Szerk.; Rácz István) 99—101. old.; —• A püspök az igényét két évtized múltán is feltámasztotta. Uo. II. k. 140. old. 22 Zoltai Lajos: Debrecen küzdelme a görög kereskedőkkel. Db. 1935.; Debrecen története. II. k. 97. old. HBML. IV. A. 1011/a. 23. k. 251. old.; — A görög kereskedőkkel később is ellentétbe került. Uo. IV. A. 1011/a. 24. k. 469. old. 25. k. 317. old.