Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

rad alá való igyekezetinek, kinek eleiben választják Sugó Péter uramat egy szolgával. Kik Tömösvárig mentenek eleiben, ott bizonyosabban végére mennek igyekezetinek. Közelebb érkezvén, azért váras főbírája tekintetes Dobozi István uram egynéhányad magával tanácsbeli emberekkel hat szekéren, puskásokkal együtt megindul 9. Julii Debrecenbül és Feketebátorhoz érvén, ott szembe lészen a császár emberével Ali pasával, kér kegyelmet s oltalmot a varasnak, ki noha ígíri imígy-amúgy, de igen kétséggel hihetnek, mert látják a környülötte lévő sokféle nemzetnek sokságát, kegyetlenségét. Látják némely szegény hódolt helybéliek rabul, pórázon hordoztatásokat. Valóban tudakoznak a váras megmaradásának módja s eszköze felől, de a körülöttök forgóknak is csak ijesztéseket értik, senkitül semmi bizonyos bátorítást nem vehetnek a megmaradás felől. Mégis ugyan váras oltalmára való pecsétes levelét kevánják a pasának, kit meg is nyernek. Noha az pasa az mely ajándékot a váras neki adni akar, úgy mint lovat, kocsit, semmiképen tülök el nem veszi. Emberbéli zálogot kíván, ott is kell hagyniok egy Domokos nevű híres öreg embert zálogul. Mintegy bujdosni igyekezve azért haza készülnek, hogy hová hamarébb a tábor előtt haza érkezhessenek és amikor megindulván a tábortúl három mélyfödre értek volna, látnak úgy mint nyolc tatárokat, kik lóhalálában utánok nyargalnak, ezen igen megijednek, szaladnának előttek, ha lehetne, de semmiképpen nem lehet, mert ottan hamar elérkeznek. Mint a bárány megállván csak nyákokat tartsák-e? Nem tudják fegyvert fogjanak-é? De e sem bátorságos, összveállatják azért a hat szekeret, érkezvén a tatárok is külön ellenbe állanak, nyílókat idegekben hánván, de az Ali pasátul adott levelecskét kezekben küldvén bíró uram. Az tatárok megcsendesedének, kik tüllök azután kenyeret kérvén mellőlök békével elmenének. Ugyanakkor mindjárt, csaknem messze, elől, utói, oldalról feles tatárok érik, kiknek némelyik veszedelmekre igyekező szándékkal agyarkodik reájok, de Isten dühösségeket megtartóztatja, magok az tatárok közül állott ezek mellé, kik által tűllök megoltalmazza, míg nem Nagymarjához érvén szemközben jövő tatárok találják és szekérbéli lovaktúl megfosztják, de köztök emberbeli kárt, mivel Isten nem akarta, űk sem tehettek. Ugyanazon napon, úgy mint 13. Julii innen hazolrul híd csinálása a pasa kívánságára 150 embereket fúrúval, fejszével, és harminc szekereket négynégy ökrével indították el a várasból, kiket azon tatárok azon napon más úton találván némelyeket levágtak, némelyeket rabságra hajtották. E szegény munkára menőkkel, volt két tanácsbéli ember kiknek egyikét úgy mint Oláh István uramat rabságra vitték, másikat pediglen, úgy mint Szappanos Tökös Tamás uramat ott megölték. Ugyanezen napon azért bíró uram mellette lévőkkel haza érkezvén, hivatja az tanácsot, külön az egész várast, hogy az megmaradás, vagy az ellenség előtt való elszaladás között tegyenek választást, légyen egyenlő akaratból, valamelyik felét választanak. Hogy jövendőben (ha Istentül végső pusztulásának ideje elérkezett) ne kárhoztatná a kösség a tiszteket, se senki egyik a másikat, mint az előtt való veszedelmekben is megtörtént. Elsőben is azért a tekintetes tanács, hogy prédikátor uraim is jelen vágynak, hányják-vetik, miképpen a dolgot legjobb kimenetelre igazgathat-