Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

nák, tetszik némelyeknek, hogy az fejér népet, apró cselédet iktassák erősebb helyekre, ne szerencséltessük (úgy mondják) szegényeket, ne is essünk minden cselédestül együtt ellenség kezében világ csudájára. Magunk amíg lehet, adományunkkal s egyéb tehetségünkkel őrizzük a várast, ha pedig semmiképpen nem őrizhetjük, könnyebb a férfinak magára gondot viselni, de ez nem javaltaték ilyen okokért: 1. Ha a váras megbontakozik, válogatás nélkül csak elmégyen ki hová tud. 2. Az ellenség közel vagyon, a váras népe igen marhátlan s nem szaladhat, félő ha ki szaladna is, az ellenség utóiérvén, elprédálja s rabolja. A sokféle vélekedések, voxolások közt mond egy nemzeteszerető: készebb vagyok ez gyámoltalan szegénységgel fegyverre, akár rabságra házam népestül menni, ha Istennek úgy tetszik, hogy nem magam elszaladjak s ezeket a veszedelemben hagyjam. Megnyugovék azért a tekintetes tanács, hogy ha a kösségnek az megmaradásra akarata leénd, mind javát, gonoszát együtt békével szenvedjék. Az váras népe is, azért ki már megbódulván, a közönséges várasházához felgyülekezett vala, egyenlő akaratból a tekintetes tanács tetszésére hajIá, magokat minden engedelmesség alá ajánlván. Már a szaladásra akkor üdő sem vala: mert a tatárok a váras alatt nyargaltak, honnét embereket is ragadoztak, vittek és vágtak. ^* Megszállá azonban azon napon, melyen bíró uram hazaérkezék, törökkel tatárral Váradot Ali pasa, hová török és tatár csauzokért kellé a varasnak küldeni, hozának is. Az idő alatt az isteni szolgálat megszűnék a templomban, mint az előtt is egynehányszor a csauzok előtt való lappangásáért. Hanem mind a debreceni s mind a vidékségrül befutott praedikátor urak külön-külön bizonyos helyeken szolgáltatták ki az isteni tiszteletet, könyörgést és praedikációt. Voltak pedig a csauzok egriek, szolnokiak és egyéb helybéliek, kiket külön-külön szállásra rendelvén, mindenik mellé gazdáknak, esküdt emberek közül rendeltének. Mind ennyi kár között is, ezeket mennyi fizetéssel kellett tartani, azokat elől nem számlálhatni. Az Várad alatt levő táborra Ali pasának négyezer tallért, tihájának is alkalmaztattak, a tatár elöljárójának öt-öt száz tallért minden hétrül-hétre kellett vinni. Várad megvétele után is valameddig Várad alól hazájában, nem indult, mely tatárnak fizetése lett, 19 ezer 2 száz 36 forint 60 pénz, minden ajándékin felül. A vár megszállása után csakhamar, úgy mint 31. Julii, felesen kiütvén a tatárok, cserkeszek, törökök jünnek Debrecen alá. Ezek noha jövetelekben mezeinkben feles takaró embereket találtának, de el nem rablották, sem meg nem károsították, hanem a várast megsanczoltatták 200 aranyban és így Debrecen alól elmenvén a Nyírséget dúlták, rablották, sok prédával ismét Várad alá tértek, megfélemlik azért a környékbéli szegénység és sokan gabonájukat csak földében feltakaratlan hagyják, mivel Várad alól kicsapkodván a tatárok, az takarás felöl az embereket kapdosták. Ez szoros ügyben is Istennek csudálatos gondviselését tapasztalhatja akárki is, mert földökben az gabonák szépen lábán annyira megállottak, hogy egész hideg őszig az törökök, tatárok, Várad alól való eloszlások után is ha ki vetése mellé a bujdosásból hazajöhetett, gabonáját épen találta és arathatta, sőt láhatott ember két karácson között való takarodást is.