Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

ELŐLJÁRÓ BESZÉLGETÉS Debrecen városa lakosinak, velem egy nyomorúság alatt szenyvedő minden rendéinek, mint tiszteletes atyám urainak, becsületes jóakaróimnak, atyámfiainak, barátimnak etc. Ezek közt minden keresztyén olvasóknak, nagyoknak és kicsinyeknek alázatos szolgálatom ajálván: ez háborúságok után csendes békességet és békességes csendességet kívánok Istentől a szívből. Tiszteletes uraim. Ügy látom sokaknak vélekedő értelmeket, hogy a kösségnek bátorságos lakása, békességes megmaradása, virágzó állapota, és szép szabadsága, az fejedelmeknek, elöljáró tiszteknek ékessége és dicséreti legyen. Ellenben azon kösségnek nyomorúságra való jutásának, romlásának oka az fejedelmekre és elöljáró tisztekre vetessék. Ügy legyen-e vagy nem, róla valamit szólhatnék. De én ezeknek vitatásával most időt nem vesztek hiában, mint valami álorcás képekkel sokáig nem csatázom, mert ha tovább tekintek könnyen eligazodhatom Amos Próféta Szavaiból. Amos 7.6. Avagy lészen oly veszedelem a varasban, melyet az Űr nem szerezne. Ha csak ez keresztyén Debrecen varasának ennyi romlások között Isten csudálatos gondviseléséből való megmaradását elő gondolom is meg kell vallanom a szent Dáviddal, hogy AZ ŰRÉ A SZABADÍTÁS. Mert mi méltán dicsekedhetünk azzal, (mivel megtapasztoltuk), hogy egyedül Isten volt a mi varasunknak, az háborúságokban oltalma, egyedül őfelsége volt erőnk, szabadítónk, segedelmünk, tanácsunk, amikor nagy veszedelmink között a rettegtető félelmek miatt mindezek nélkül szűkölködnénk, ő szentelte, erősítette meg a gyenge és semminek látszó eszközöket, kiket nagy gondviselésébül megmaradásunkra bölcsessége szerént rendelt. Megsegítette erőtlenségünket, hogy az ő nagy erejét abban muto~ gatná mindennek. Sok reánk törő, veszedelmünket látni kívánó, titkos és nyilvánvaló ellenségünknek mérges tanácsokat vissza magokra forgatta, hogy megmutatná azt, hogy tanácsa ellen nincsen tanács. Szent egyességet, szeretetet adott közinkben, hogy minden megmaradd* sunkra néző dolgunkban egyetértvén és akarván véghez vinni akaratát egészen. Néha meg is sujtolt, rettentett, alázott, hogy magát ismertetné, fel is magasztalná mindenben. Oh Istennek egyedül való ereje, és végére mehetetlen tanácsa! ki volt volna, a ki csak meggondolhatta volna is, hogy megmaradásunk ily gyenge