Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1564-1565 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 10. (Debrecen, 1985)
jutottak és megerősítették ezen megegyezést, hogy ettől kezdve ezután megmaradnak benne és ezzel a megegyezéssel elégedettek. Mindannyian felelnek, hogy ettől kezdve senki közülük a testvérüket nem pereli, csak Simándy Mátyás mondta, hogy 20 forint miatt, amelyet Simándy Mihály átengedett neki, hegy követelje. 4/4. Kun (Kwn) György Székely (Zekelj) Mátyással való ügyét néhai Tardy (Thardy) Bálint ^özvegye árváinak örökségéről, amely előttünk folyt és elvégeztetett, Őfelsége székére és törvényszékére (ad sédem et curiam Suae Maiestatis) fellebbezte felülvizsgálatra, amelyet köteles írásban kivenni és átvinni 15 napon belül. 4/8. Dobos (—) János felesége egy bizonyos asszony előterjesztésére, aki a kezében levő késtől megsérült, tartozik felelni tizenötödnapra. 4/9. Targerő (Thargerew) Mihály, Varga (Warga) Antal, valamint Márton (Marthon) Miklós Böszörményből (Byzermen) ezen város polgárai közé és testületébe felíratták jobbágyul magukat, és ettől kezdve ennek bizonyságával beszámláltatnak a város törvénye szerint. Feria tercia post (máj. 2. kedd) 4/10. Ferenc, a néhai Mészáros (Mezaros) Simon bizonyos szolgája ügyében, aki Mészáros Simon özvegyét előttünk szolgálatai miatt törvényesen perelte 9 forintért, 5. old. mivel az asszony úgy válaszolt, hogy meghalt férjéről egyetlen dénár értékű java sem maradt, olyan ítéletet hoztunk, hogy Mészáros Simon felesége esküdjön meg arról, hogy a férjéről egy dénár értékű jószág sem szállt és nem maradt rá. Az asszony tüstént kész volt előttünk magát mentesíteni törvényeink rendelése szerint. De Ferenc, a felperes, az alperes asszony esküjét elengedte és a szolgálatainak követelésétől elállt, de ha akarja Mészáros Simonnak másutt egyéb javait perelni, nyugodtan tegye, ha az adóst szolgálatai miatt akarná perelni, ez az özvegyasszony mentes maradt. 5/2. Dezső (Dese) Balázs és Máté, valamint a néhai Dezső Máté özvegye, most Tury (Thvvry) Márton polgárunk felesége között, Dezső Balázs ettől az asszonytól bizonyos atyai javakat és hagyatékokat törvényesen perelt és követelt. Mivel ő azt válaszolta, úgy tudja, hogy az atyai javakból nála semmi nincs, olyan ítéletet hoztunk, hogy az asszony esküdjön meg arról, hogy kezénél az atyjuknak semmije nincs. Az asszony előttünk törvényünk rendelése szerint mentesítette magát, miként ezt a törvény kimondta és követeléseiktől törvényesen mentesnek ítéltük őt, és azok követelésüktől elálltak. Sabbato post Gothardi (máj. 6. szombat) 5/3. A szováti (Zowatth) Pap (—) János kijelentette, hogy tartozik Vesztegeny ( Wesztegeny) Albertnek 20 dénár híján 2 forinttal, ígérte előttünk,