A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)
Tanulmányok - Veress Zsófia: Latin-magyar kétnyelvűség Debrecen városának 1606/1607-es Magisztrátusának jegyzőkönyveiben
Lehetséges, hogy ezek a mondatok - amelyeket a közigazgatási szaknyelvben használtak - annyira megragadtak a magyar nyelvben, hogy teljesen természetesen használták a magyar nyelvű szövegekben is. A jegyzőkönyv anyagának részletesebb vizsgálatakor az is kiderült, hogy a magukban előforduló latin szavak (főnevek, igék) olyany- nyira természetessé váltak a magyar nyelvben, hogy ezeket a magyar nyelvben szokásos ragokkal látták el. A mondatok és kifejezések helyesírása igyekszik a humanista írásmódot követni, pl. predicatio. A félhangzó -/ jelölésére a -j betűt használják: a „juxta,,judicium’’; „hujus” etc.; két -i második tagját szintén lehúzzák -y'-vé: „alijs”; „ impedimentijs ” etc. A magisztrátusi jegyzőkönyvekben előforduló latin szavak, kifejezések, mondatok nagy része a korabeli közigazgatási szaknyelv körébe tartozik, mivel ezekben a jegyzőkönyvekben a debreceni emberek egymás közti és/vagy a város hatáskörébe tartozó jogi eseteit, ügyeit, egyes szakmák képviselőinek adott kiváltságait stb. találjuk leírva. A szövegbe beszőtt magukban álló latin szavak egy részének a korabeli magyar nyelvben is találunk olyan megfelelőjét, amelyet a nótárius használhatott volna munkája során. Ezeknek vannak, voltak már akkor megfelelői a magyar nyelvben, s a nótárius felváltva használta őket, hol latinul, hol magyarul. A latin talán hivatalosabbnak, szakszerűbbnek hatott; ha a formális nyelvhasználatra ügyelt, inkább ezt használta. Pl.: testamentum, procator, privilégium, gratia, factum etc. Ez a tendencia a jegyzőkönyv egészén végigvonul. Az igék és a névszók mennyisége körülbelül egyforma a szövegben. A legjellemzőbb fogalmak, cselekvések latinul fordulnak elő a jegyzőkönyv szövegében, ami szintén a formális nyelvhasználat jellemzője. A latin alaktani viselkedés, toldalékolás szempontjából a magyar szövegbe ágyazódva ugyanazokat a ragokat, jeleket veheti fel, vagyis magyar morfológiával fordul elő pl.: instantiájára, privilégjoma, felveszi az evictiót, grátiája, restantiájára etc. Ilyen esetben beszélhetünk igazán kevertnyelvüségről. Az igék esetében is feltűnhet az, hogy a magyar szövegben használt igék az -/ igeképző előtt mindig -ál végződést kapnak, bármilyen tövű legyen a latin alapige. Pl.: praetestallianak, allegallia, producalliak, statuallia, urgeallia. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXXI. ____________ 67
