A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: A „zsuzsi” Debrecen Városi Gazdasági Vasút története

272 Szűcs Ernő: A „zsuzsi” Debrecen Városi Gazdasági Vasút... mindahányan felszálltak az utolsó kocsiban az összes pakkjukkal együtt. Elindult a szerelvény a városi „Falógertől”, az epreskerti végál­lomásról. Haladt-haladt, helyesebben döcögött-döcögött a vicinális. A kalauz megkezdte ajegyek kezelését az első kocsiban, s mire az utol­sóhoz ért a prepák leugráltak a vonatról, csomagjaikat a jeggyel ren­delkező társukra bízták, ők maguk pedig előre szaladtak a kalauz nél­külivé vált első kocsik egyikébe. A vonatot így tulajdonképpen meg­előzték. Egyébként az ablakokon kihajló utasok biztatták is a nem mindennapi verseny futóit. Amikor azután a kalauz ismét előre ért az első kocsihoz, a fiók­nak már könnyebb dolga volt, mint előzőleg, mert most már csak egy­szerűen leléptek a kocsiból és megvárták a szerelvény végét. Talán mondani sem kell, hogy a megspórolt vonatjegy ár a meg­érkezés után rögtön fröccsökre lett váltva a menedékháznál. Azt az esetet is gyakran emlegették, hogy a személykocsik abla­kán lévő táblácskákat - amelyre fel volt írva, hogy „Kihajolni veszé­lyes” - egy ugratásra hajlamos utas ugyanolyan nyomással készített következő szövegű táblákkal cserél ki, s ezeknek a szövege az lett: „Menetközben behajolni veszélyes!”37 38 A DVGV elsődleges feladata azonban az áru fuvarozás volt. Áruforgalom tonnakilométerben /súly szorozva km hosszal/: 1940-ben: 818217 1941-ben: 876 185 1942-ben: 688 000 Áruforgalom tonna súlyban­1940: 31 072 1941: 30 953 1942: 30 421 37 Szűcs Ernő: Debreceni anekdoták /Debrecen, 2000/ 91. old. 38 U. ő. _________________

Next

/
Thumbnails
Contents