A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Mónus Imre: Adalékok a Rákóczi szabadságharc történetéhez
86 megláttak engem, letérdeltek és orosz módra keresztet vetettek. Bőven hullatták örömkönnyeiket, és ez kifakasztotta az én könnyeimet is. E nép buzgalmának és szeretetének nem volt elég, hogy képessége szerint ellátott élelmiszerrel, hanem hazaküldték asszonyaikat és gyermekeiket, beálltak katonáim közé, és többen sohasem hagytak el.” A szlovák parasztok (tótok) kezdetben a nemesek ellen fordultak... Később a többség beállt a kuruc hadakba, így Ocskay zászlaja alá. Májusban Bercsényi szlovák kiáltványban szólt hozzájuk. A fehérhegyi és Vág menti szlovákok hozzájárultak a kuruc hadak sikeréhez a Ritschan elleni hadjáratban. 1705 márciusában említik, hogy Petrőczy István seregében 3000 szlovák szolgál. A szlovák-német bányászok részvétele is jelentős a szabadságharcban. 1706-ban és 1707-ben a bányászok ezüstpénz követelnek a kongó helyett és Selmecbányán leveretik őket, de ezt a fejedelem elítéli, s igazságosabban jár el... Megfeddi a gazdasági tanács elnökét, hogy a bányászokat fizessék meg, részben ezüstben, részben kongóban. Rákóczi és Bercsényi már kezdetben a lengyelek mellett a románok oldalán jött be az országba. Ahogy a kurucok megjelentek, Hátzogán Mihály 300 katonával állt melléjük. Az Avasban román parasztok csatlakoztak a csapatokhoz. Pekri Lőrinc román katonákkal jött. A szegénység is igyekezett támogatni. Csongrádi Pál írta 1703. december 13-án: „Az egész oláság dézsmát nem akar adni, hanem a helyett egy-egy vágómarhát akar adni minden falu.” Máramarosban a görögkeleti Szuhay Mihály vezetésével román nemesek, a Finták, Tatárok, Papok, Drágosok, Sztánok csatlakoztak. Híressé vált 1703 augusztusában a román szegénylegény, Pintye Gligor, aki be akarta venni Nagybányát, ahonnan a császáriak el akarták szállítani Szatmárra a pénzverő eszközöket. Augusztus 22-én egy Déessy István nevű tanácsos lelőtte. Ügyében a per még 1706-ban is folyt. Maros- és Udvarhelyszéken, Háromszéken, a Barnaságban, Aranyosszéken több nemes parasztjai lettek kurucokká. A széleskörű megmozdulás hátterében vallási ügyek, vallási tiltakozások is feszültek, többek között a görögkeletiek ellenállása. A bukás ellenére az erélyi kuruc román katonák éppúgy, mint a ruténok, vagy a szlovákok mélyen megőrizték a Rákóczi szabadságharc emlékét.9 Ha Rákócziban éltek is még remények, az bizonyos, hogy a szabadságharc folytatására semmilyen reális lehetőség nem kínálkozott. Ezt a természeti csapások is igen akadályozták. A kemény tél, az áradások okoztak ínséges esztendőket már 1707 után. A terjedő pestisjárvány a lakosságot, a hadsereget megtizedelte, s ezt súlyosbította marhavész és a sáskajárás, 1910-ben az országban olyan éhínség dúlt, hogy az egymással szemben álló császári és Rákóczi-párti katonaság erővel sem tudott magának élelmet szerezni. Az ország 1711-ben eljutott teherbíró képességének végső határára. Ez erősen befolyásolta a kurucok helyzetét, hiszen a kicsiny területre visszavonult kuruc sereget fokozottan sújtották a fent írt természeti csapások és megpróbáltatások. Mónus Imre: Adalékok a Rákóczi szabadságharc történetéhez ' . Köpeczi Béla: A nemezetiségek a Rákóczi szabadságharcban. Történelmi Szemle 2000/34.sz 190-197.p.
