A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Mónus Imre: Adalékok a Rákóczi szabadságharc történetéhez
A szatmári megegyezés az ekkor elérhető legjobb kompromisszumot jelentette. Fennmaradt Magyarország, mint a Habsburg-birodalom önálló egysége, és a birodalmi tartományok rendjei közül a magyar rendek voltak és maradtak messze a legerősebbek. A bécsi udvar felszámolta a magyar rendi konföderációt, de politikáját egészen II. József uralkodásáig meghatározta annak tudata, hogy milyen elemi erejű ellenállásba ütközött Magyarországon a lipóti abszolutizmus. Rákóczi és hű alattvalói az esetleges megtorlás elől jobbnak látták az országot elhagyni, mert azt sem tudhatta biztosan, hogy most a bukott szabadságharcot valóban nem megtorlás, hanem az uralkodó és a rendek megbékélése követi. A kegyelmet nem fogadta el, s önkéntes száműzetésbe vonult. A szabadságharc bukása után egy ideig a fejedelem Lengyelországban, Angliában, majd 1713-tól XIV. Lajos udvarában, Franciaországban élt. 1715 nyarán visszavonult a kamalduli szerzetesek grosbois-i kolostorába. 1717-ben a Porta meghívására Törökországba ment azt remélve, hogy a török-osztrák háború lehetőséget ad a szabadságharc újbóli megindítására. A pozsareváci béke (1718) után a török kormány 1720-ban a bujdosók végső lakhelyét a törökországi Márvány-tenger partján fekvő Rodostóban jelölte ki, amely II. Rákóczi Ferenc életének utolsó és szomorú szakasza volt - a bujdosókból alakult kicsiny kíséretével - az 1735-ben bekövetkezett haláláig, de ott О mégis a száműzött uralkodó maradt, a sárospataki várában viszont csak alattvaló lett volna. 10 Rákóczit a száműzetésbe többek között elkísérte zágoni Mikes Kelemen, aki 1707-ben apródként került a fejedelem mellé. Apja székely nemes volt, a Thö- köly-felkelés résztvevője, akit a Habsburgok végeztek ki. Mikes élete elválaszthatatlan volt a fejedelemtől mint apród, később mint kamarás évtizedeken át résztvevője és szemtanúja volt az emigráció életének. Erről adott képet a Törökországi Levelek című fiktív, egy gr. P.E. nevű, Konstantinápolyban élő nénjéhez címzett levélgyűjteményében, melyet valószínűleg a fejedelem halála után írt a francia irodalom példájára, de betekintést ad a fejeledelem hétköznapjaiba, szomorú, egyhangú életébe. A fejedelem emigrációs éveit a diplomáciai tervezés, az emigránsok szervezése és írói tevékenység töltötte ki, emlékiratainak elkészítésén dolgozott, de asztalosműhelyében is sok időt töltött. Rodostóban a szigorú rendet tartó Rákóczi udvara méltósággal állta a szegénység és a diplomáciai kalandorok ostromait, dacolva az elszigetelődés, a kényszerű tétlenség, és a múló idő hullámaival, mint a levert, de meg nem semmisített politika jelképe épült bele a magyar társadalom tudatába. Befejezésként egy részletet idézünk Petőfi Sándor Rákóczi című verséből: Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk, Oh Rákóczi, kinek emlékére Lángolunk és sírva fakadunk ! Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 87 10 Magyarország Krónikája 7. Tóth István György: Három ország egy haza. ADAMS Kiadó 1992.58. p. _____________________________ "
