A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen 1604-ben
41 németnek egyaránt! Evlia Cselebi a boltok számát 500-ra tette, ebből a posztósokét 300-ra becsülte jócskán eltúlozva. A boltok mellett azonban híresebbek voltak a debreceni vásárok. Bátran állíthatjuk, hogy Debrecen kereskedelmi központja volt ekkor Kelet-Magyarországnak. 1604-ben már 7 országos vásárral dicsekedhetett, ami azt jelentette, hogy évente 14 héten keresztül az ország kereskedői itt jöttek össze áruik kicserélésére.21 Korszakunkban utcánként tartották a vásárokat: a Katdos -házzal szemben a vászonárusok és a fazekasok árultak, a Német utca torkolatában a város boltjai melleti piacon a kötél-, faműveseket és a vargákat találjuk, az apró kalmárok (rizsárulók) a Piac utcai nagyhídon váiták vevőiket22 Az ország ekkor leggazdagabb városának virágzását a súlyos adóterhek sem hervasztották el - legalábbis a vizsgált időszakban. A három ország közé szorult Debrecen a királyi kincstárnak 1000 forintot, a törököknek 2000 forintot, az erdélyi fejedelemnek 1000 forint adót, 2000 forint foldbért és 200 forint tizedváltságot fizetett. Ezen felül tetemes összeget tett ki a hatalmasságoknak vitt ajándékok és katonai sarcok. Az ehhez szükséges pénzt a város a földbirtokokból, a királyi kisebb haszonvételekből (korcsmáltatás, piaci helypénz, faizás, halászat, harmincadkedvez- mény) és a közadókból szedte össze. Hogy ezt meg tudta tenni a város páratlan vagyoni erejét tanúsítja. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. Társadalom Debrecen lakosainak száma 1604-ben kb. 11.000 fő lehetett. Pontos adatot nem tudunk, hiszen sem anyakönyvek, sem erre az évre vonatkozó adóösszeírásunk nem maradt fenn. A számítások szerint Debrecen minden pusztítás, sanyargatás és járvány ellenére gyarapodott mind lélekszámban, mind vagyonosságban.23 Köszönhette ezt egyrészt a város viszonylagos szabadságának és tág határainak, ahol állattenyésztést folytathattak. Foglalkozási összetételüket tekintve 51% kézműves, 18% kereskedő, 31% pedig mezőgazdasággal foglalkozó volt.24 A debreceni „respublica” igen egységes volt, társadalmi kategorizálásról nem beszélhetünk. Vagyonosság alapján viszont erősen differenciálódott a népesség. Igen vékony rétege volt a vagyonos. A leggazdagabb cívispolgárok a patríciusokm voltak. Ok tartották kezükben a hatalmat, ők határozták meg a város gazdaságpolitikáját, ők osztották fel az adót, kezelték a város jövedelmét. Közöttük szép számmal lehettek beköltöző nemesek, akik polgárjogot kaptak. A „domus senatoria”, a tanácsház tölgyfaasztalát a mesteremberek és jószágtartó tőzsérek vették körül. A tanácsüléseken állandó székük a prédikátoroknak és a professzoroknak sem volt. ,, Mesteremberekből áll a város jobb része ’’-írta Barta Boldizsár krónikájában. A vagyonskála legalsó szintjén kicsiny réteg maradt. A cívis jogállás ugyanis a vagyo- nosodáshoz elvi esélyegyenlőséget biztosított. A legszegényebb réteg korszakunk21 Remete Pál napján, Húsvét előtti 6. vasárnapon, Szent György napon, Szent László napján, Boldogasszony napján, Dénes és András napján. 22 Szimics Mária: A debreceni országos vásárok története. Bp. 1938. 31-32. 23 Debrecen története I. Szerk.: Szendrey István. Db. 1984. 233-248.1. 24 Komoróczy György: Debrecen története a felszabadulásig. Db. 1955. 19.
