A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)

Forrásközlések - Gorun-Kovács Blanka: A diószegi és székelyhídi görög-katolikus kereskedők 1740-es császári oklevele

okokból, hanem a gazdasági versenyhelyzet miatt.11 Mégis ez az utóbbi privilégiumban már nem annyira konkrét a vallási hovatartozás feltétele. Meg van ugyan fogalmazva a vallási hovatartozás feltétele, viszont csak egyszer említik meg, míg az 1740-es privilégium szövege többször ismétli a „graeci ritus unitis" elfogadását.

Míg a fent említett privilégiumok nagy része, mely szomszédos felső magyarországi területeknek szólt (in partibus regni Hungáriáé Superioribus degentium), az 1667. július 1-i privilégiumban találhatják meg eredetüket, addig az 1740-es diószegi és székelyhídi dokumentum különbözik és formailag is eltér tőlük. Míg a többi, „klasszikus” privilégiumok többnyire 13 paragrafust tartalmaznak, addig az 1740. évi documentum 16 paragrafust. Ez az eltérés főleg azzal magyarázható, hogy az utóbbi szabályozás nemcsak általánosságban foglalkozott a térség „görög” közösségével, hanem kitért a helyi adottságokra is.

A Liber regiusból a regiszterbe való átmásolás alkalmából csalóka szövegváltozás történt, még mielőtt az arra jogosultaknak kezükbe vehették volna (quaestoribus Dios:egiensibus el Székelyhidensibus), mivel a szöveg szerint a privilégium nem a diószegi és székelyhídi kereskedőknek szólt, hanem a két mezővároshoz tartozó domíniumokon élőknek. Annak ellenére, hogy nincs meg annak a céhnek a névjegyzéke, amely a privilégium kiadásának évében létezett (az 1740 év körül) mégis amikor a 1754-ben Bihar vármegye vezetői a budai Helytartótanács kérésére a görögökről összeírást végeztek az Érmelléken a következő létszám jött ki: Budai Péter nemesek járási bírájának listájára 21 lakos, Csanáloson 1, Nagyiétán 2, Margitán 5, Szalacson 1, Székelyhídon 1, Selinden 1, Diószegen 8, Mihályfalván 1. Ezek voltak azok a kereskedők, akik görögöknek vallották magukat és a diószegi céhhez tartoztak (úgy tűnik annak székhelye Diószeg volt). Szintén ezen emberek elmondása szerint ők a Török Birodalom alattvalói, a térségben csak „vendégeként voltak jelen, viszont azok az áruk, amikkel kereskedtek, azok az Habsburg Birodalomból származtak és nem török földről.12 Véletlenül vagy nem, viszont a legnagyobb része azon területeknek, melyeken a görögök éltek, és akik annak a céhnek a tagjai voltak, amelyekkel foglalkozunk, mind Dietrichstein gróf földbirtokain voltak. Számunkra úgy tűnik, hogy az a feltevés, miszerint a diószegi és székelyhídi céhekhez tartozó kereskedők nem laktak kötelezően a két mezővárosban, teljes egészében beigazolódni látszik.

Az 1754 október 8-i összeírásból, amelyet a sárréti járásban Szentiványi István szolgabíró, végeztetett, kiderült, hogy ezen a területen, mely az érmelléki járás közvetlen szomszédságában volt, még 12 görög élt. Ezeknek eloszlása a következő: Konyáron 3, Derecskén 2, Hencidán 1, Berettyóújfaluban 3, Bárándon 2 és Tordán 1. Az összeírtak közül kilencen szintén a diószegi és székelyhídi céh tagjainak vallották magukat.13 Ezek a kereskedők nagy áruválasztékkal rendelkeztek, így

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 247

11 Zoltai Lajos. Debrecen város százados küzdelme a görög kereskedőkkel. Debrecen. 1935. 17-18.

12 HBML. IV. A. 1/b. 53 doboz, V fasciculus. A dokumentum 1754. október 8-án keletkezett.

13 U.o. Görög Mihály és Ergyilusz János Konyárról, Görög Pál Derecskéről, Polgár Demeter Berettyóújfaluból, Görög Tamás Bárándról. mindannyian azt ny ilatkozták, hogy feleségeik