A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)

Forrásközlések - Gorun-Kovács Blanka: A diószegi és székelyhídi görög-katolikus kereskedők 1740-es császári oklevele

császár, III Károly, írta alá, bizonyosan Johann Frantz Gottfried Diettrichstein kérésére. Diettrichstein volt az akinek 1732. április 25-én tulajdonába került a diószegi földbirtok,6 majd 1735. április 15 a székelyhídi is.7 Könnyű volt Diettrichsteinnak a császártól ilyen iratot kérnie, hiszen személyi tanácsadója volt és ugyanakkor az udvari kamara elnöke is volt, így közvetlen kapcsolatban állt a császárral, nem volt szüksége senki közbenjárására. Ami számunkra nagyon érdekesnek tűnik, az éppen az, hogy a dokumentum olyan kereskedőkről beszél, akik egyesült görög vallásúak (quaestoribus ... graeci ritus unitis). Az első bekezdésben pedig, leszögezték, hogy a céhbe csak azok a kereskedők tartozhatnak, akik vallása „cum sancta romana ecclesia unitum”.

Valójában, ha a probléma jelenlétét nézzük az egész Habsburg Birodalomban, akkor maga a jelenség nem tűnik újdonságnak. A kereskedőtársaság tagságát hasonló feltételekhez köti I. Lipót által 1667. július 1-jén kiadott első privilégium is, amelyet a szatmári, oláhapáti és kállói görög kereskedőknek adott.8 A szatmári rácok (vagyis szerbek, pontosabban azok az emberek, akik görögkeleti vallásúak és a törökök által megszállt Szerbiából menekültek el) esetében 1686. július 20-án az uniálási kötelezettség újra meg lett erősítve.9 Ugyanez a feltételjelent meg a debreceni görög ritusú kereskedők (graeci ritus quaestorum) esetében is, akik 1690. május 19-én szintén 1. Lipóttól kaptak privilégiumot.10 Ezek a „görög” kereskedők viszont arra kényszerültek, hogy 1708-ban elhagyják a szabad királyi várost, de nem vallási

246 Gorun-Kovács Blanka: A diószegi és székelyhídi görög-katolikus...

nek alávetve észrevehetjük, hogy szinte mindegyik privilégium egy közös dokumentumban találja eredetét, ez pedig nem más. mint amit I. Lipót császár adott ki 1667. július 1-én a szatmárnémeti, kállói és oláhnémeti kereskedők számára. (Ez a dokumentum sincs közölve, de megtalálható a MOL-ban, Fond A. 57. Libri regii, XIII kötet, 516-518.) A diószegi és székelyhídi kereskedők 1735-ös privilégiuma is a földesúr, Diettrichstein gróf kérésére állította ki a szepesi kamara. Takáts Sándor, A székelyhídi és diószegi görög kereskedők kiváltsága. In Gazdaságtörténelmi szemle, 1902, 286.

6 MÓL, Libri regii, XXXVI. kötet, 738-740. Ez alkalommal Diettrichstein grófnak lettek adományozva "‘castro et bono Diószegit in comitatu Bihariensi”, a földbirtok a következőkből állt: Diószeg, Pocsaj, Kákád. Hosszúpályi, Csonkahalom, Felsőábrány, Vedresábrány, Sárfő. Kisfejértó, Gyapoly. Kerékegyháza. Kassza és Hodos.

7 U.o., XXXVII kötet, 350-354. Ez a földbirtok Székelyhídból (beleértve a várat is, melyet a vasvári béke után levegőbe röpítettek), Albis, Véd, Ermihályfalva. Nagyiéta. Kereki. Egy másik dokumentumban, mely 1737 február 19 kelt, mindkét földbirtok egyesítve jelenik meg. A következő településekből álltak: Székelyhíd, Diószeg, Kóly, Csokaly, Semyén, Tulogd, Monospetri, Janka, Ottomány, Vámospércs, Egyed és Kereki. Ibidem, XXXVII kötet, 573- 575.

8 A privilégium 13. és utolsó bekezdése egyértelműen kimondja: “Liberum quoque religionis eorundem exercitium iisdem in locis, in quibus degerint, etiam cum inlertentione ministri ipsorum religionis admittitur. Ita tamen ut idem minister isporum, seu parochus eorum sanctae romance ecclesiae unitus esse, et ab episcopo Munkacsiensi itidem unito dependentiam habere debeat, et teneatur.” MOL, A. 57, Magyarország udvari kamarája, Libri regii, XIII kötet. 518.

9 Ibidem, XVIII. kötet, 380-381.

10 Ibidem. XX. kötet, 372-383.______________________________________________