A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Antal Tamás: Az esküdtszékek reorganizációja (1896-1900), különös tekintettel Debrecenre
1903-ban Finkey már egyenesen azt írta: “az esküdtszék három évi működése igazolta jó reményeinket”.52 Előnyeként említette a fellebbezés kizárása miatt az eljárás gyorsítását, a nagyobb nyilvánosság biztosítását, a bíráskodás népszerűsítését, a közfelfogás pozitív irányú alakítását. Az esetleges hibákért inkább az eljárásban résztvevő szakbírákat tette felelőssé: “hivatalnok bíráink, úgy látszik, elvi ellenségei lévén az esküdtszéki intézménynek, bizonyos hidegséggel viseltetnek még mindig az esküdtekkel szemben s egyáltalán nem látszik meg az a jóakaratú törekvés rajtuk, hogy az esküdteket a kérdés helyes megítélésében irányítsák, gyá- molítsák.” Nyíltan kimondta: “az esküdtbíróság ítéletéért a bírói tanács a felelős, s ezért az absurd verdict is részben a bírói tanácsra is árnyat vet”.53 Kármán Elemér már ismertetett kritikáira Finkey sietett felelni és megvédeni szeretett esküdtszékeit. A szakbírák ellenében ekként érvelt: “éppen az teremtette meg az esküdtszéket, hogy a hivatalnok-, törvénytudó bíró a folytonos törvényalkalmazása chablonos ítélkezés folytán érzéketlen lett az élet, a társadalmi és egyéni bajok és szenvedések iránt. [...] A szakbíróság a legtöbb esetben inhumánus, túlszigorú ítéletért megnyugtatja lelkiismeretét a törvény rideg betűjével. [...] Ezt a bürokratizmust, a bírói mindenhatóságot, a rideg betüimádást teszi lehetetlenné az esküdtszék [...].” Kármán egyéb kijelentéseit is elutasította. Szerinte a jury nem volt “hasznavehetetlen” és “szerencsétlen”, és nem illeszkedett a “kivételes” bíróságok közé sem. Általában elítélte a Bp kérdésfeltevési rendszerét, s emlékeztetett: “ha absurd kérdést teszünk fel, legyünk készen az absurd feleletre”. A hivatalnok bíróságot túlzottan szigorúnak vélte, s ha mások az esküdtszéket gondolják is túl méltányosnak: “in dubio mitius, a vádlott felmentésére szavazott már Minerva istenasszony is”.54 Az esküdtszék védelmében Fayer László kifejtette, hogy azon támadás, mely a verdiktek indokolásnélküliségét ostorozza, alaptalan, hiszen mindez az új bizonyítási rendszer, azaz a bizonyítékok szabad mérlegelésének a következménye. A szakbíróság azonban pont az ellenkezőjét valósítja meg: inkvizitórius mechanizmust követ. A bírói tanács indokolását pedig szinte talmi jelenségnek tartotta mondván, hogy a bírák sem teljes egységben hozzák határozatukat, így az indokolás az ítélet rendelkező részétől és a bíróktól is quasi elidegenedik. A kumulatív indokolásnak azt is felrótta, nem enged lehetőséget arra, hogy a bíróság tagjainak egyénisége érvényesülésre jusson. Ebből arra következtetett, hogy “az esküdtszék indokolás nélküli verdiktjének, az oraculumszerű kifejezésnek, mint azt az esküdtszék ellenfelei nevezik: a bizonyítékok szabad mérlegelése mellett több ésszerűség van, mint a szakbírói indokolási rendszernek.” Fayer a bírói szakmai képzettség kérdését is érdekesen világította meg: a bűneset eldöntésénél a ténymegállapító tevékenység speciális jogászi végzettséget nem igényel. Mi több: a szakbírói felfogást némileg egyoldalúnak, alakisághoz vonzódónak tartotta. Ezzel szemben a megfelelő esküdt értelmességéből, jellemszilárd52 Finkey Ferenc: Tanulságok esküdtbíróságaink három éves működéséből. I. JK 1903. március 13. (11. szám) 94. p. 53 Finkey Ferenc: Tanulságok esküdtbíróságaink működéséből. II. JK 1903. március 20. (12. szám) 101—102. p. 54 Finkey Ferenc: Esküdtbíróság és hivatalnokbíróink. JK 1903. szeptember 18. 313-315. p. 208 _______________ Antal Tamás: Az esküdtszékek reorganizációja...