A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)

Tanulmányok - Antal Tamás: Az esküdtszékek reorganizációja (1896-1900), különös tekintettel Debrecenre

székit és a szakbíróságét. A kettő gyakorlata ugyanis szemben áll egymással az egyes anyagi jogintézmények alkalmazása tekintetében.

Ráadásul az elsőbírói ítélet meghozataláig terjedő eljárást felette hosszadalmasnak tartotta. Függött az elbírálás ideje az ülésszakok beosztásától, “ha pedig az eljárást a Curia megsemmisítette, az ügy valóságos tengeri kígyóvá fajul”. Továbbá rámutatott: az egyes tárgyalások is túl hosszúra nyúlnak a terjengős bizonyításfelvétel miatt.34

Többen a szakbíróságok helytelen kérdésfeltevésével igyekeztek az esküdtszéket menteni: ezt Kármán egyértelműen elutasította, mivel a kérdésfeltevés valósággal sablonossá vált, amelyet a szakirodalom is elősegített. Az elnök sem tehető felelőssé azért, mert az esküdt nem érti meg az összefoglalást és a kitanítást: “tart egy tudományos előadást, amely mennél jobb, az esküdt annál kevésbbé érti meg, ha meg népszerű - mint azt némelyek kívánják —, az esküdt azt jegyzi meg belőle, ami felesleges és nem a lényeghez való. [...] Soha nem találtam olyan esküdtet, aki a beszámíthatóság épp akkor felmerült kérdését csak meglehetősen megértette volna.”

A nyilvánosság elvének beteljesülését sem fogadta pozitívan: “ez a nyilvánosság- írta—, a nagyobb érdeklődés éppen kára az igazságszolgáltatásnak”. Szerinte ez csak a védők szereplési vágyát fokozza, amely megtéveszti az esküdteket. S végül hozzátette: az esküdtszék általában szolidáris a terhelttel annyiban, hogy nem kívánja reá a legsúlyosabb büntetést alkalmazni, ezért inkább felment, vagy enyhébben minősít, semmint engedné, hogy a szakbíróság szigorú szankciót alkalmazzon.35

Finkey Ferenc egy írásában a hivatalnokbírákat támadta, okolva őket az esküdtszéki hibákért.36 Ezt a kritikát Pazár Zoltán nyitrai törvényszéki bíró utasította vissza, s hangsúlyozta: a szakbíróság az esküdtek verdiktjét az elnöki fejtegetés és a kérdések feltétele útján befolyásolhatja. О mint gyakorló bíró a fejtegetést hasznosnak és beváltnak tartotta. A problémát abban látta, hogy “akadnak esküdtek, akik nem figyelve esküjük szövegére, azt hiszik, hogy verdictjük hozatalánál csupán lelkiismeretükkel kel számolniok, ellenben a törvénnyel törődniök nem kell”.37

Több irányból érte kifogás az ún. parasztesküdtszékeket: Bleuer Samu egy jogászegyleti vita alkalmával rámutatott: “ a paraszt ember egy bűneset concis tényállását elbírálni nem tudja. [...] Csak attól az esküdtbíróságtól féltem az igazságot, melynek minden bírája földműves”. Állítása szerint a törvényszékeink legalább fele olyan esküdtlajstromot kap, amelyből akár a vád, akár a védelem kizárhatja az értelmes középosztály polgárait. Ezért az esküdtszéki szervezet máris reorganizációra szorul - vélekedett Bleuer. Bródy Ernő szerint azonban “a magyar paraszt okos, józan gondolkodású”.38 Kármán Elemér is kiállt a parasztesküdtszékek mellett. Azzal érvelt, hogy a jnryba bekerült földművelő általában vagy községi bíró, vagy legalábbis tanácsbeli volt már, s így részt vett a nép ügyeinek intézésében. Szerinte

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 203

34 Kármán Elemér. Tanulságok az esküdtbíróságaink hároméves működéséből. JK 1903. augusztus 21. (34. szám) 283-285. p.

35 Kármán 1903, 285-286. p.

36 Finkey Ferenc: Esküdtbíróság és hivatalnokbírák. JK 1903. szeptember 18. (38. szám) 313315. p. '

37 Pazár Zoltán: Esküdtbíróságaink működése. JK 1903. október 30. (44. szám) 365-366. p.

38 Az esküdtbírósági rendszer hiányairól. Jogászegyleti vita. JK 1904. március 4. (10. szám)

80-82. p.