A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Husvéth András: A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepe Hajdúnánáson (a kezdetektől 1848/49-ig)
hogy a szolgáltatás folyamatosan működjön, és a bérleti díj is hiánytalanul befolyjon a város pénztárába. A város mindenek felett ügyelt arra, hogy árendátorai között békesség uralkodjon. Ezért amikor Fried Mózest felruházták azzal a joggal is, hogy sört is mérethessen a város központjában levő kocsmában, a többi bérlő panaszát megelőzve nekik is megengedték, hogy amennyiben szeretnének, nekik is minden további nélkül lehet sört árusítani. A rendelkezés fontos alapelvként szögezte le, hogy „egyik árendátor úrnak a másik felett több jussa nincsen.” Az árendátorok között megkívánt békesség vágya szülte a magisztrátusnak azt az intézkedését is, amellyel bizonyos keretek közt megpróbálták elhatárolni egymástól a kocsmák „illetékességi területeit”. Ezzel a versengést igyekeztek minimálisra csökkenteni. Fried Mózes érdekében például minden más kocsmárosnak megtiltották a város belterületén való italmérést, szigorú büntetéseket helyezve kilátásba minden vétkezőnek. Az eladásra kínált italkészlet beszerzése sem volt a bérlők magánjellegű üzleti ügye. A szerződés szerint Hajdúnánás lakóinak bortermését az aktuális napi áron kötelessége volt felvásárolni a kocsmatartóknak, de csak azokat, „amelyek hiba nélkül valók, és az árendátor úréknak is tetszik”, tehát rossz minőséget nem voltak kötelesek átvenni. A nánási gazdák borának megvásárlása elsőbbséget élvezett a más helyekről származó borok megvételével szemben. A magisztrátus előírásai között különös hangsúllyal szerepelt, hogy sem a város külterületein elhelyezett csapszékek, sem pedig a belső italmérés bérleti jogával nem járt együtt sem szántóföld, sem pedig legelő használatának joga. A későbbiekben ez a kérdés is az árendátorok és a város vitáinak egyik állandó elemévé lépett elő, a bérlők mindig szerették volna kezelésük alá vonni a kocsmáik mellett levő városi földeket. A rendelkezés utolsó pontja nyomatékosan felhívta a bérlők figyelmét a forgalom menetének pontos adminisztrálására, a kiszolgált italok mennyiségének feljegyzésére, mellyel a későbbi viták nagy részét is meg lehetett előzni. Mint látható, a korabeli árenda messze állt a mai fogalmak szerinti vállalkozástól. A bérlő kezét számtalan korlátozás kötötte meg, így annak minden üzleti érzékére szüksége volt, ha boldogulni akart. A város, mint a feudális jogok birtokosa kocsmatartási jogának haszonbérbe adásával egyszerűen és gondok nélkül akart jövedelemhez jutni, valamint a polgárok számára kívánt bizonyos szolgáltatást biztosítani. Az egész rendszer patriarchális elemeket hordozott, a modern értelemben vett üzleti kapcsolatnál jóval több fűzte össze a várost és az árendátorokat. Nem voltak egyenrangú üzletfelek, a bérlők alárendelt szerepet játszottak a várossal szemben. A magisztrátus szabályai inkább nehezítették, mint könnyítették a kocsmatartók dolgát, de a Nánással kapcsolatba kerülő zsidóság számára mégis az árendák megszerzése jelentette a kaput a megtelepedés, az elismerés, a lehetőségek kiszélesedése felé.17 De már ekkoriban sem Fried Mózes volt az egyetlen zsidó árendátor a városban. Gyakran előfordult, hogy ketten társultak egy bérleti jog megszerzésére, mint például Glückman Sámuel és Harstein Jakab, akik 1789-91 között működtettek 136 ________ Husvéth András: A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepe... 17 HBML.HbFI, V.A. 301/a ó.k, 51-53.0. 83.,84.sz.
