A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Tanulmányok - Bényei Miklós: Bihar vármegye gyásza Széchenyi István halálakor

Mihály (1800-1855) megzenésített költeménye37 már a negyvenes években nemzeti énekké vált, de az önkényuralom időszakában csak ekkor, a Széchenyi halálát követő gyász hónapjaiban hangzott el gyakrabban; kezdő sorai nagy hatással utaltak a gróf személyes példájára és az egyéni helytállás szükségességére.

Egy héttel később, május 20-án négy református gyülekezet emlékezett a grófra. Csökmőn már szombaton fekete zászló lobogott a torony ablakában, valamint négyszeri harangozással figyelmeztették a lakosságot a másnapi istentisztelet különleges voltára. És nem hatástalanul: a tömeg már reggel nyolc órakor gyülekezni kezdett; a levelező szerint a kétezer református közül alig hiányzott harminc, és a római katolikusok, a görögkeletiek, sőt az izraelita családok is meg akarták hallgatni a lelkész szavait. A tíz órakor kezdődött szertartásra - amelyről sokan kívül rekedtek - illően feldíszítették a templomot: fekete lobogókat tűztek ki, az első székeket gyászlepellel vonták be, a szószék mellé helyezték Széchenyi megkoszorúzott arcképét. Délután bezártak a boltok és az iskolák. Érthető a tudósító, Katona János lelkendezése: „E nap sokkal inkább bevésetett a nép emlékébe, semhogy azt a most élők valaha elfeledhessék! Annyival inkább, mivel helybeli lelkész úr - mint a szószékről előadá — egy, a néhai gróf Széchenyi István nevéről nevezendő takarékmagtár felállításával kívánja e napot nemcsak az élők, de az utódok előtt mindenkorra emlékezetessé tenni.”38 Álmosdon szintén korán reggeltől a templom előtti téren tolongtak a különböző vallásfelekezetek hívei. Az épület belsejét fekete posztóval vonták be; e célra az egyik izraelita kereskedő hazafiságból engedte át egész raktárát. Itt is felállították az elhunyt gróf portréját, amelyek „a lelkes honleányok” nemzeti színű virágkoszorükkal borítottak. Ember József (1816-1885) lelkész „szívrázó szónoklata” megkönnyeztette a hallgatóságot. Talán nemcsak az ismét terjedő szokás, hanem Kölcsey Ferenc (1790-1838) szoros helyi kötődése (hosszú ideig élt a faluban, kúriája máig épen maradt) is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a jelenlévők itt a himnuszt énekelték el.39 Kismarja mezőváros tiszta református közössége a népiskola tanulóitól hallhatta a nemzeti himnuszt, amely - a beszámoló szavai szerint - „bár sebet ejt a szíven, de be is gyógyítja azt.”40 A kicsiny, mindössze nyolcszáz lelket számláló Darvas reformátusságának vezetői már négy nappal korábban hírül adták, mi készül: egy-egy órán keresztül meghúzták a harangokat. Vasárnap kora reggel a toronyra és a templom belsejébe gyászlobogók kerültek, a szószéket, az első sorokat és a karzatot „több lelkes magyar hölgy, főleg pedig t. Olasz Dávidné lelkes készsége által” feketével vonták be. Egy „becsületes izraelita” jóvoltából a nemzeti színű zászlót is kitűzték, gyászszalaggal átkötve és megkoszorúzva. A gróf arcképét - szintén gyászkeretben és koszorúkkal ékesítve - a szószék fölé illesztették. Az „ünnepélyt jelentő harangok bús szavára a templom megtelt néppel”: mind a négy valHajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 153

37 A versel Egressy Béni (1814-1851) zenésítette meg, először 1839-ben, másodszor négy évvel később; az utóbbi szerzemény bemutatója 1843. máj. 10-én volt; vő. Lukácsy Sándor: A Hymnus és a Szózat. = Literatúra, 1981. 3-4.sz. 403.p.

38 Széchenyi-gyászünnepélyek. = Vasárnapi Újság, 1860. jún. 17. 302.p. - A takarékmagtárakat elsősorban az ínséges esztendőkben ellátási nehézségekkel küszködő szegények megsegítésére hozták létre. A gondolatot felkarolta a református egyház, és sok helyen éppen a lelkészek szervezték meg.

34 Széchenyi-gyászünnepélyek. = Vasárnapi Újság, 1860. júl. 8. 340.p. - Kölcsey Ferenc Hymnus c. költeményét Erkel Ferenc (1810-1893) 1844-ben zenésítette meg, bemutatója 1844. júl. 2-án volt; vö. Lukácsy S. i.m. 402-403.p.

^JJzéchen^ij^ászünne^él^eL^^íajyín^^jságOJÍóöJ^