A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Kun Enikő: "Mutogattya Isten haragját" - Adalékok az 1739/40-es debreceni pestis történetéhez
81 a temetőbe, az egészségesek végső búcsút kívántak venni halottaiktól, egy-egy emléket szerettek volna az elhunyttól (pl. sálát, zsebkendőjét stb.), és nem akartak abba belenyugodni, hogy a halottakat a pestises temetőbe szállítják. A járványos betegségben elhunytakat a város tanács külön temetőbe helyezte végső nyugalomra. “A XVIII. század legpusztítóbb dögvészétől hulló debreceni ember beletemetkezett a Csige tavánál emelkedő homok dombokba.”58A Csige tónál lévő domb az a Szent Mihály domb, amelyről a városi tanács 1739. május 14- én a következőképpen rendelkezett: “A pestisben megholtakat nem leszen szabad a közönséges temetőben temetni, hanem rendeltetik a végre új temető á Sz. Mihály dombjánál való darabföld, más felül pedig a nagy temetőn túl való homok föld.”59 Kováts György, aki Debrecen mérnöke volt, 1750-ben készített egy térképet és az előbb említett helyet pestises temetőként tüntette fel rajta. Ennek a pontos helyét ma már nagyon nehéz meghatározni, mivel a járvány elmúltával ezeket a temetőket bezárták, és utána nem használták többet. Az egykorú feljegyzések szerint az 1739- es pestises pusztítás miatt a Mester, Péterfia, Csapó és Várad utcákon kívül jelölték ki a pestistemetőket. A Péterfiai temetőt, a jelenlegi Hadházi, Kardos és Dobsina utcák által határolt területen, a Csapó utcait pedig a Csapó kert előtt a Szabadság (ma Kassai) út, Mikes Kelemen utcáknál a régi zsibvásár helyén határozták meg. A Várad utcai pestises temetőnek semmi nyoma nincsen.60 Többször előfordult, hogy a tömeg rátámadott a strázsákra és megverte őket, és gyakran még a fertőzött halottakat is elvitték. A hozzátartozók csapatokba verődve, csákányokkal, dorongokkal randalíroztak az utcákon, a cédulákat leszakították, betörtek a bezárt házakba. Ha a rendbontókat elfogták, akkor szigorú büntetést kaptak. Aki a városi tanács előtt 6 napon belül megbánást tanúsított, az büntetlenül megúszta, tehát a városi tanács amnesztiát adott azoknak, akik jóhiszeműen vettek részt a szabályok megszegésében, és bűnbánatot tanúsítottak. 50 forint jutalmat tűztek ki azok számára, akik a hatóságnak segítséget nyújtottak a felbujtók kézre kerítésében. Azonban semmi nyom nem utal arra, hogy ez igazán sikeresen működött volna. Egy zavargót név szerint is ismerünk: Kakas? Patai Istvánt. Patay maga vezette a felforgatókat és a következőket kiabálta: “Illyen Magistratust tart kigyelmetek?! Az egész tanácsot a bíróval együtt ki kell húzni a házból! Ne féljetek! Leszek én Elöljárótok, az Isten ád nekünk erőt ezek ellen a fegyveres emberek ellen; itt elég dorong van.”61 Katonákat rendeltek ki a zavargók megfékezésére. Két embert agyonlőttek, hármat megsebesítettek, a szervezőket pedig elfogták, s így került börtönbe Patay is, ahol vasba verve tartották. Enyhítő körülményeket hozott fel, mint például hogy részeg volt, azonban ennek ellenére a városi bíróság halálra ítélte.62 Az ítélet végrehajtása a fellebbezések miatt mindig elmaradt, majd az ügye az uralkodóhoz került, és mivel Mária Terézia akkor került hatalomra, általános amnesztiát hirdetett, így ebbe Patay is beleesett. A kegyelmet tartalmazó irat mintegy két év Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 58 Sápi Lajos: Debrecen település és építéstörténete. Debrecen, 1972. 61. 59HBML. rV.A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 60 Sápi L.: i.m. 58-61. 61 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek II. kötet Bp„ 1931. 153. 62 Éble G.: i.m. 471.
