A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Kun Enikő: "Mutogattya Isten haragját" - Adalékok az 1739/40-es debreceni pestis történetéhez
70 Kun Enikő: „Mutogattya Isten haragját”... 70 ezerre volt tehető.3 Guy de Chauliac, aki az Avignonban székelő pápa orvosa volt, arról számolt be, hogy az embereken a rettegés lett úrrá a “fekete halál”-tól, vagy ahogyan ő nevezte, a “nagy halál”-tól, olyannyira, hogy rokoni kapcsolatok szűntek meg: “A keresztényi felebaráti szeretet nem létezett többé.”4 Gabriel de Mussis is hasonlóan szólt a járvány következtében kialakult helyzetről: “Egyedül fekszik a beteg nyomorúságában, nincs rokon, aki közelébe merészkedne, nincs orvos, aki lakásába belépne. Szívszaggató sikoltozással hívják a gyerekek szüleiket, az apák és az anyák fiaikat és lányaikat segítségül, de hiába.”5 Az európai történetírás az 1347 és 1352 között pusztító epidémiát tartja a legszörnyűbbnek. Hecker német orvosi történetíró becslése szerint 1347-1348-ban -egész Európát figyelembe véve- mintegy 25 millió ember halt meg a fertőzés következtében, tehát óriási emberveszteségeket okozott, hiszen ez Európa lakosságának az egyharmadát jelentette.6 Georg Sticker az ókortól kezdve vizsgálta a pestist orvostudományi, földrajzi és történelmi szempontból. A német történész “Abhandlungen aus der Seuchengeschichte” művében területenként és fél évszázadonkénti megoszlásban boncolgatja a járványt. Sticker műve alapján elmondhatjuk, hogy a mirigyhalál az 1500-as évek végéig német, itáliai, francia és angol területeken volt a legpusztítóbb. Az 1600-as évek elejétől viszont ezeken a területeken csökkenő tendenciát mutatott a fertőzöttség, és a centrum áttevődött Közép-Kelet-Európába.7 Míg az 1700-as évektől Nyugat -és Dél- Európában már csak szórványosan van jelen a pestis (lásd: 1720-Marseille,8 * 1743-Messina), addigra Európa másik felében éppen ekkor teljesedik ki. Sticker szerint ennek a tendenciának egyetlen egy oka van: a civilizáció. Minél fejlettebb egy állam, minél gyorsabban és hatékonyabban tesz a “rossz közállapotok” ellen, annál könnyebben gyűri le az epidémiákat. Angliában pl. már a XVII. század közepén megszűnt a pestis. Az utolsó nagy járvány 1664-1666-ban volt, Londonban, ahol kb. 70000 ember halálát követelte. Hasonló volt a helyzet Franciaországban, Németalföldön, Svájcban. A XVII. században a nyugati világot tekintve már csak a német területeken és Ausztriában volt számottevő a pestis. A legsúlyosabban fertőzött vidékek közé tartozott Lengyelország, Magyarország, a Balkán, Oroszország és a Baltikum. A XVIII. század végén, illetve a XIX. század elején Európában megszűnt a “fekete halál”, ezután már csak a Török Birodalomban, Egyiptomban, Dél-Afrikában, Közép-Ázsiában szedte áldoza• 9 tait. E nyavalya miatt rövid idő leforgása alatt igen kritikussá vált mindenhol a 3 Vasold, Manfred: Pest, Not und schwere Plagen, München, 1997. S. 42-55. 4 Schipperges, Heinrich: Die Kranken im Mittelalter, München, 1987. S. 105. 5 Schipperges, Heinrich: Der Garten der Gesundheit Medizin im Mittelalter, München, 1987. S. 83 6 Kiss Ernő: A pestisjárványok pusztításai Debreczenben (1585-1754) = Népegészségügy, 1931. január 27. 7 Sticker, Georg: Abhandlungen aus der Seuchengeschichte, Bd 1.: Die Pest, Teil 1: Die Geschichte der Pest, Giessen, 1908/1910. 8 Az 1720-as Marseille-i járvány idején sikerült először Európában a fertőzést sikeresen lokalizálni. A határokra katonákat állítottak és a fegyveresek ott őrködtek. Közben a két védelmi vonal között klór- mésszel fertőtlenítettek. 4 Vekerdi László: Kalandozások a tudományok történetében. In: Egy nagy járványról. Budapest, 1969. 470-472.
