A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Papp Klára: A bihari Csáky birtokok gazdálkodása a XVII. században
61 berekböszörményi bolt árendaösszege 50, a mészárszéké 55 forint volt. 1789-ben a a Dombi nevű csapszéket a körösszegi Papp Tógyer vette bérbe 40 rénes forintért, a mészárszéket pedig „Demeter Görög” 70 Rft-ért.74 1791-ben azonban Csoján Demeter már csak 40 forintot ígért a mészárszékért, mondván „minthogy a jó Húsnak való Marhák most is csak ollyan drágák, mint ennek előtte ...semmi nyereség nincsen”. Ebben az évben az ambiciózus görög bérelte a Dombi csapszéket is. A Csente patak hídjánál is volt az uraságnak egy háza. Ezt 1784-ben még 8, 1792-ben már 13 rénes forintért áredálták. A ház nagy előnye volt, hogy két darab szántóföld is tartozott hozzá. Az árendátor kötelességévé tették az urasági pálinka kimérését, s lehetősége volt a sör eladására is, feltéve, ha azt az urasági serháztól veszi. 1792-ben az apáti Drimba Jánosnak az urasági pálinkán kívül mindenki más italának eladását (beleértve a saját főzésű pálinkát is) szigorúan tilalmazták.75 Az uradalmak igyekeztek kihasználni a kocsmák valamint a margittai és a berekböszörményi serházak kínálta értékesítési lehetőségeket. Bak Gergely berekböszörményi belső csapiáros 1788-ra vonatkozó elszámolása szerint az urasági kocsma ebben az évben 1419 Rft-ot és 20 1/2 krajcárt jövedelmezett. Ebből 558 Rft és 58 1/2 krajcárt a seprős, 715 Rft 1 krajcárt a színborért, s 145 Rft 21 krajcárt pedig a pálinkáért kapott. Farkas János körösszegi belső kocsmáros négy hónapi működése 288 Rft 5 krajcárt jövedelmezett.76 Bak Gergely csapiáros adatai teljesen alátámasztják Csepregi udvarbíró véleményét, hogy a lakosok hátráltatják az urasági pálinka „keletét”, mivel „az életbül főzött pályinkát krajcáronként, Polturánként, Meszelyenként és Itcénként árulják.”77 A további értékesítést nehezítette, hogy 1789 márciusában már a csapszék düledezéséről tettek Ferdényinek jelentést: meg lehet ugyan támogatni, de „mivel a falai földből vertek, még javítani sem lehet.” Bizonyára ez magyarázza a közeli Körösszegapátiban új csapszék építését (1793).78 A vészjósló jelzések ellenére tovább működött a berekböszörményi belső csapszék is, mivel átépítették. A folyamatos üzemelést bizonyítja az is, hogy Csepregi udvarbíró 1787-től 1792-ig évente kötött szerződést az itt muzsikáló „új magyarokkal”, mint conventiósokkal, hogy „minden üdőben nem csak vasárnap és ünnepnapokon, hanem hét köz napokban is híven és józanon szolgállyanak.”79 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 74 Uo. Az 1789 nov. 2-án kelt Csepregi-féle levélből az is kiderül, hogy a Dombi csapszéken a berekböszörményi communitás kántora ki volt árendálva az uraság számára, amelyet kifizetett (40 ft és 2 cseber bor). 75 SÓBA Levoőa. 66. d. Fasc. 643. Bort sem adhattak el, s a pálinka eladási árát is meghatározták: 1 icce 1 1/2 krajcár. 76 Uo. 65. d. Fasc. 639. Bak Gergelynek 56 Rft 6 1/2 krajcár restanciája maradt. A csapiáros fizetése 34 Rft és 36 1/2 krajcár volt 77 A felmérések szerint a berekböszörményiek között a következő években is sokan főztek pálinkát: 1793-ban 22 pálinkafőző üstöt íratott össze P. Nagy Mihály bíró, a következő évben pedig 46 -ot, ami után 92 Rft-ot fizettek. SÓBA Levoéa. 65. d. Fasc. 641. és 66. d. Fasc. 645. 78 Uo. 66. d. Fasc. 644. Egy Máté László nevű kovács végzett itt 3 Rft értékű munkát. 1790-ben a böszörményi főbíró igazolása szerint "a Dombi háznak reparatiójával úgy a Serháznál és az Uraság házánál levő szükséges reparatiókkal" bízta meg az öreg malom mestert, Nagy Jánost, aki ezt a munkát a mellette lévő mesteremberekkel együtt maradéktalanul elvégezte. Uo. 65. d. Fasc. 641. 79 Tanulságos lehet, hogy a provisor által támasztott feltételek egyre szigorodtak. 1788-ban már a fizetéstől való megfosztás terhe mellett tilalmazták a muzsikálást lakodalmakban és a külső csapszéken. 1792- ben pedig a külön kereset lehetőségétől igen drasztikus módszerrel akarták a cigány muzsikusokat megfosztani. A szerződésben kikötötték: " a hegedüjek pedig a csapiáros keze alatt fognak állani." SÓBA Levoéa 65. d. Fasc. 639. (1787 -1788) Bosányi Györgyöt és Ötvös Jánost fogadták fel, 4 forintért vala