A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Műhely - Nagy Pál-Papp József: Személyazonosító okmányok a XIX-XX. századi Magyarországon
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 401 Személyazonosító okmányok a XIX-XX. századi Magyarországon Nagy Pál - Papp József A z ember ősi idők óta társas lény utazik, társasági életet él, ügyeit intézi, felfedi kilétét és céljait. De vajon az-e az illető, akinek mondja magát? Történelmi tényként tudjuk, hogy voltak küldöttek, követek, akik megbízóik különleges okmányaival igazolták magukat és szerepüket, de a köznép számára olyan írásos dokumentum sokáig nem létezett, amivel hitelt érdemlően igazolhatta volna kilétét. Nem túl nagy létszámú, és zárt közösségekben nem volt gond: mindenki ismerte egymást. Emberi emlékezetük 2-3 generáció rokoni kapcsolatait is képes volt megőrizni. A szájhagyomány, a tanuk nyilatkozatai szükség esetén az adott személy kilétét elfogadható módon igazolták. A krónikák, évkönyvek, önéletrajzok, emlékiratok, egyéb hivatali feljegyzések - pl. céhes feljegyzések, katonai összeírások, népszámlálások, telekkönyvek, periratok, a nemesi származás igazolása, móring (házasság) levelek, testamentumok, sírfeliratok, gyászjelentések, emléktáblák, temetői parcellakönyvek, stb. - is őrzik az emberek adatait, tanúsítva eredetüket, kilétüket. Azonban ezek az iratok még nem általánosan használtak, nem a személyazonosság igazolására készültek, mivel ilyen célra való felhasználásuk igen körülményes lett volna. Az első hivatalos nyilvántartás az anyakönyv, szabatosabb nevén az „egyházkönyv” volt, amely már általánosságban - bár még nem kizárólagosan - a személyazonosság igazolására is alkalmas volt. A kéziratos könyv az egyház, illetve a lelkészi hivatal hiteles könyve, mely a hívek nem szentségi életének adatait tartalmazta: újszülött kereszteltek, bérmálkozók, házasulok és halottak neveit. Az anyakönyveknek jelentősége azóta is változatlan, a személyi és családi jelentősége mellett, többek közt történeti- statisztikai, helytörténeti szempontból is igen fontos kortörténeti dokumentum. Az egyházi, felekezeti anyakönyvek megjelenése a XV. századba nyúlik vissza. A katolikusokra nézve az anyakönyvek használatát a tridenti zsinat tette kötelezővé. Magyarországon 1515-ben a veszprémi egyházmegyei zsinat rendelte el az anyakönyvek bevezetését. 1611-ben a nagyszombati zsinat a keresztelésen túl már a házasságok feljegyzését is elrendelte. Bár a protestánsok anyakönyv-vezetési jogát
