A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Lovas Enikő Amália: Egy cívis gazdálkodó család története a tőkés polgárság korában - a Zöld család
Hajdú-Вihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 321 Egy cívis gazdálkodó család története a tőkés POLGÁRSÁG KORÁBAN- A ZÖLD CSALÁD Lovas Enikő Amália A polgári földtulajdon megteremtése Magyarországon közismerten az 1848-as áprilisi törvényekben következett be. Legfőbb jellemzője, ami akkor teljességgel újdonságot hozott, korlátlan használhatósága és a vele történő rendelkezés szabadsága volt. A földtulajdon ekkor vált tőkévé, azaz kicserélhető, szabadon felhasználható értékké, ami ez időtől fogva jogilag bárki számára elérhetővé is vált. Sok gondot okozott azonban a törvény későbbi gyakorlati megvalósítása, a szabad királyi városok esetében elsősorban a rendelkezési szabadság elé állított közösségi korlátok miatt. Zoltai Lajos egyik tanulmányában1 fejtette ki, hogy a feudális városok, mint Debrecen is, régi hagyományaik szerint törekedtek elzárkózni a vagyontalan illetve más jogállású rétegektől a város előjogai és kiváltságos helyzete fenntartása végett, és közteherviselő polgáraik számát igyekeztek növelni. A közteherviselésre képesek cserébe jogokban és haszonélvezetekben részesültek, emiatt a feudális rendet igencsak nehezen lehetett felszámolni, átalakítani. A birtokszerzés egészen a 19. század végéig feltételekhez kötődött, ezért a magántulajdonú földbirtokok bár biztosan, de csak lassan terjedtek a város egyébként óriási határában. A cívis polgárság döntő többsége mezőgazdaságból élt a 19. század második felében és a 20. század elején, amit erősített az a régi előjog is, hogy a háztulajdonosok egyben földtulajdonosok voltak (az ún. „házutáni földek”~Ondódon voltak). Ezt a jogosultságot kiegészítő jövedelemforrásként kezelték azok, akik nem elsősorban a földből éltek és más foglalkozásukat tekintették döntő fontosságúnak. 1854 előtt Debrecennek saját tulajdonú földjei mellett zálogbirtokai is voltak. Ezeket szabályozott foglalással a város polgárai szerezhették meg: a városi magisztrátus hét évenkénti bérfizetés vagy kilenceddézsma ellenében osztotta. A saját határon osztott birtokokat házutáni, a bérelt pusztákon osztottakat a 19. században tanya földeknek nevezték. Ezek a földek 1818-ra véglegesen kiosztásra kerültek, periodikusan ezután földeket csak az ún. Bellegelőn osztottak, amit pénzfizetségért a 1 2 1 Zoltai Lajos: Birtokmegoszlás Debrecenben. In: Magyar Gazdák Szemléje 1905. 2 Házutáni földek: az egyes cívis porták után a telek arányában járó városi határ belső részén kijelölt földparcellák.
