A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Antal Tamás: A Debreceni Királyi Ítélőtábla felállításának és Puky Gyula elnökségének története
223 királyi táblához fűzött jogos igényét a debreczeni társadalom hatalmas szavával támogassa!” A felhívást állítólag több mint ezren írták alá!40 A „debreceni polgárok értekezlete” sikerrel szerveződött meg: Simonffy Imre elnöklése mellett hatalmas tömeg gyűlt egybe a városháza nagytermében. A gyülekezet jegyzővé Karczag Vilmos újságírót választotta. Az ülés legfőbb nyilatkozatát Lengyel Imre terjesztette elő, aki tanácsolta, hogy egy egész küldöttséget szervezzenek Budapestre megjelenítve a társadalmi egybefolyást. A részletek kidolgozására hamar egy negyventagű bizottságot választottak, amelyben Kola János, az ismert ügyvéd és Sesztina Lajos módos vaskereskedő is részt vett. A küldöttség fedezésére Márk Endre javaslatára már helyben megindult a gyűjtés. Egy órai tanácskozás után a népes gyülekezet feloszlott, a negyvenes bizottság pedig nyomban tanácskozáshoz kezdett.41 Az értekezlet éppen időben szerveződött meg, mivel másnap az országgyűlésben elkezdődött a vita, s szerencsére többen Debrecen mellett törtek lándzsát. Például Körössy Sándor, aki „nem hiszi, hogy a magyar törvényhozás ezt a tiszta magyar várost kihagyja a székhelyek közül, amely a magyar embernek éppen az, ami az orosznak Moszkva. Ott hangzik ebben a városban a magyar nyelv legékesebbje”.42 (Rosner Ervin azonban Nagyváradot éltette). Debrecen misszióját valóban sokan támogatták. Egyetértésről és részvételről biztosította a várost fél Kelet-Magyarország, jelezvén, hogy nem csupán helyi, hanem regionális törekvésről volt szó. így Máramarossziget, Nagybánya, Szathmár, Nyíregyháza, Karcag, Kisújszállás, Tasnád, Zilah, Munkács város, Szabolcs, Heves, Hajdú és Ung vármegye jelezte támogatását.43 A nagy küldöttség - legalább 150 polgár - február 16-án indult útnak a 11:36-os gyorsvonattal. Aznap este a kelet-magyarországi küldöttek Budapesten a Hungária szállodában üléseztek. Február 17-én találkoztak a képviselőház elnökével, Péchy Tamással, a miniszterelnökkel, Tisza Kálmánnal, a szabadelvűek vezetőivel, a mérsékelt ellenzékkel, a főrendi ház elnökével és a függetlenségiek vezéreivel is. Közülük mindenki ékes retorikával fogadta őket, azonban biztosat csak a Függetlenségi és ‘48-as Párt mondhatott. A miniszterelnök - lévén egykor Debrecen országgyűlési képviselője - kifejtette, hogy „Debreczen város érdekében szívemhez szólni nem szükséges”, a képviselőház elnöke pedig biztosította a delegációt, hogy a „magam részéről Debreczen város kívánságát méltánylandónak fogom tartani” - még ha a kérdés mikénti eldöntésébe sok beleszólása nem is volt.44 A miniszterelnöknek átadott memorandum számba vette Debrecen előnyeit, amelyek az ítélőtábla befogadására predesztinálták, amelyek „gravitatiós” vonzását igazolták. Érdekes adatokat tartalmazott az egyes törvényszékekre vonatkozóan: megtudhatjuk belőle, hogy a debreceni törvényszék illetékessége 66 négyzetmérföld területű volt 191 858 lakossal, a nyíregyházi 76 négyzetmérföld 214 008 lakossal, a szatmárnémetii 119 négyzetmérföld 325 496 lakossal, a máramarosszigeti 168 négyHajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 40 Db 1890. február 3. (23. szám) 1 - 3. p., február 4. (24. szám). 1. p. 41 Db 1890. február 5. (25. szám) 1-2. p. 42 PN 1890. február 5. (esti, 35. szám) 1. p. 43 Db 1890. február 13. (31. szám) 3. p. 44 Db 1890. február 15. (32. szám) 2-3. p., február 18. (34. szám) 3. p.
