A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Antal Tamás: A Debreceni Királyi Ítélőtábla felállításának és Puky Gyula elnökségének története
221 A már említett hetes bizottság is ülést tartott Simonffy vezetésével 1890. január 10-én, azonban „tárgyalásai oly bizalmas jellegűek voltak, hogy azokból mi sem juthatott] a nyilvánosság elé”.28 Ellenben a korai lelkesedés kissé alábbhagyott, amikor a Nemzet című pesti napilap Debrecent azon városok körébe osztotta, amelyek királyi táblával való megerősítésre nem szorulnak.29 B. G. úr (Beksics Gusztáv) ezen cikke riadalommal vegyes felháborodást váltott ki, s a város máris hangoztatta, hogy az igazságügyminiszter őt kötelező nyilatkozat kiadásra hívta fel az üggyel kapcsolatban, amelyben vállalta az ideiglenes és a végleges elhelyezést.30 Még mielőtt a közgyűlés e célra egybegyűlt volna, a „Debreczen" máris megvédte a várost a „Nemzet és - a nemzet” című cikkében, melyet vezető újságírója s egyben főmunkatársa, Bakonyi Samu (B. S.) fogalmazott. Ebben kifejtette, hogy a „királyi táblák felosztásának nagy conceptioját úgy kell keresztül vinni, hogy az igazságügyi érdekek veszedelme nélkül a városok fejlődése is egyszerre hatalmas lendületet vegyen [...]. Pedig ezek a városok nem csak megélni akarnak, hanem naggyá akarnak lenni, hogy magokban ölelhesék, hogy magyarrá tehessék amaz egész nagy országrész társadalmát, melynek amúgy is mellőzhetetlen centrumai [...]. A királyi tábla vezető rangra emeli fel azokat a városokat, amelyekben el fognak helyeztetni.” Rámutatott, hogy Debrecen száz éveken át küzdött a nagyságért és a régióért, de a főváros ezt semmivel sem honorálta. Itt volt az ideje, hogy a kormány tegyen a városért valamit, és az egyik táblát telepítse oda. Ugyanis „azon nagy országrész igazságügyi érdekei, mely Debreczenre támaszkodik, orvosolhatatlan sérelmet szenvednek, ha nem a természeti, történeti és gazdasági centrum lesz rájuk nézve az igazságszolgáltatás központja is.” Mi több: „Debreczen nem kér, mert Debreczennek joga van követelni, s Debreczen hiszi erős hittel, hogy amit megtagad tőle a ‘Nemzet’ - azt megadja majd a nemzet.”31 A közgyűlés is lelkesedett: január 23-án nyilatkozatot fogalmazott és fogadott el, melyben „Debreczen szabad királyi város közönsége ezennel kötelezi magát, hogy azon esetre, ha az egyik királyi tábla Debreczenben helyeztetik, gondoskodik arról, hogy a királyi tábla és főügyészség s az ezekkel kapcsolatban egyidejűleg vagy később szervezendő hivatalok az állam legkisebb megterheltetése nélkül ideiglenesen elhelyeztessenek. Megjegyeztetvén [, hogy] a bér és járulékainak fizetése és az átalakítási, valamint az ideiglenes helyiségek elhagyásával járó átalakítási költségek viselése [szintén] a várost terheli. Gondoskodni fog arról, hogy a hivatalok számára szolgáló helyiségek az igazságügyminisztérium által megállapítandó mennyiségű és minőségű szerelvényekkel láttassanak el. Kötelezi a város magát arra, mihelyt a felállított királyi tábla kerete végleg megállapítva lesz - de legkésőbb a működés megkezdésétől számított tíz év alatt, az igazságügyminisztérium tervei szerint végleges elhelyezésül épületet emel, s ezen épületnek már most kijelölendő s a minisztérium által elfogadott telkét azonnal az állam tulajdonába bocsátja.”.32 Kiss Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 98 Db 1890. január 11. (7. szám) 3. p. 99 Nemzet. 1890. január 16. (15. szám) reggeli kiadás 1. p. 30 Db 1890. január 18. (12. szám) 3. p. 31 Db 1890. január 21. (14. szám) I. p. 32 HBML IV. B. 1403/a. 11. k. 1890:8. és Miniszteri Indokolás 1. számú melléklete.
