A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Bényei Miklós: Bihar vármegye gyásza Széchenyi István halálakor
156 Bényei Miklós: Bihar vármegye gyásza Széchenyi István halálakor A részvét-levelek A bihari gyász mozzanatainak feltárásában sokat segít az a forráscsoport, amelyet a gróf idősebbik fia, Széchenyi Béla gróf (1837-1918) őrzött meg, majd apja halálának negyedszázados évfordulóján könyv alakban közre is adott. Ez a nehezen hozzáférhető és ezért alig idézett kötet az özvegyhez és a két fiúhoz intézett részvét-leveleket és a hozzájuk csatolt versezeteket tartalmazza.52 Köztük két nagyváradi egyesület és három bihari magánszemély küldeményét. A reformkorban alakult Bihari Nemzeti Casino a szóban forgó időpontban már - egyelőre rejtélyes okok miatt - a Nagyváradi Casino-Egylet nevet viselte. Tagjai az önkényuralom éveiben is igyekeztek hűek maradni a Széchenyi-féle kaszinói eszményhez. A gróf halálát követően mindjárt az első választmányi ülésen elhatározták, hogy „az egylet tagjai négy hétre gyászt öltenek, a kaszinói nagy terem részére az elhunytnak arcképét természeti nagyságában festetik s ennek leleplezésekor ünnepélyt rendez [sic!], mely alkalommal környékünk legnagyobb szónoka fog beszédet mondani.”53 Miután a kaszinó iratai azóta elkallódtak és egyelőre más forrás sem bukkant elő, a kezdeményezés sorsa ismeretlen. Nem tudjuk, elkészült-e a portré, és az sem állapítható meg, ki lehetett a környék „legnagyobb szónoka”. Azon a napon, vagyis 1860. április 26-án, amikor a nagyváradi római katolikus székesegyházban a püspök gyászmisét celebrált a nagy gróf tiszteletére, az egylet vezetősége levelet fogalmazott az özvegynek. Az elnök, Gerliczy Félix báró (1819-1895) aláírásával és aznapi keltezéssel adták postára. A dokumentum szövege (a záró formula, az aláírás és a dátum nélkül): Nagyméltóságú Grófnő! Most jövünk azon gyászos istentiszteletről, melyet Őexcellenciája, a nagyváradi püspök excellenciád boldogult férjének lelke nyugalmáért tartott. A ragaszkodás, a tisztelet, melyet a legnagyobb hazafi iránt éreztünk, a veszteség percében tüntette ki nagyságát. Fájdalommal gondolunk azon nagy ürességre, melyet a fáradhatlan bölcs, a tántoríthatlan jellemű magyar maga után hagyott. Keserű érzésünket csak a büszkeség mérsékli, hogy akinek nevét a történelem lapjai szent fénynyel fogják körül venni, nekünk kortársunk és hazánkfia volt. A haza népe nem mert odáig gondolni, hogy gróf Széchenyi Istvánnal is közös a halandóság, most nem akarja hinni, hogy aki műveiben halhattam maga nincs többé! Ezt mi se hisszük, jól esik táplálni a hitet, hogy az áldott szellem köztünk marad, míg a magyar nemzet élni fog, serkenteni bennünket minden nagyra, nemesre, és őrizni a tántorgástól a nehéz időkben. Mi parányi tényezői vagyunk a nemzet közvéleményének, nem merünk excellenciádhoz közeledni vigasztalással, melyben, úgy látszik, mi vagyunk a legszegényebbek; de enyhíteni fogja excellenciád szenvedését azon gondolat, hogy a haza, mely ártatlan vetélytársa volt férjének magas szerelmében, most excellenciád52 Széchenyi-gyász. Közreadta Széchenyi Béla. Bp., 1885. - Az özvegy: gróf Széchenyi Istvánné Seilern Crescence grófnő (1799-1875), a fiatalabbik fiú: Széchenyi Ödön gróf (1839-1922). я Különfélék. = Pesti Napló, 1860. ápr, 29. 2.p.
