A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Balogh István: Debrecen mezőváros igazgatása és igazságszolgáltatása 1361-1599
zatát, erősítse meg a pecsétjével a földesúr, hogy a lakosok közül bárki és azokat érvénytelenné merje tenni”.10 Az oklevél bevezetéséből világosan kiderül, hogy a mezőváros igazgatási és bírói szervezete (bírója, esküdtei, szenátus) már korábban is meg volt. Az bizonyos, hogy a bírái és esküdttársaik már a XV. században is adtak ki oklevelet, sőt a város pecsétjét is ismerjük, náluknál tágabb körű szervezetről (szenátus) eddig nem találtunk okleveles említést. Ha meg is volt már a szenátus, tagjainak számát most határozták meg először. Ugyanúgy kiegészítésének módját is. A város beépített területe igazgatásilag két részre volt felosztva, felső- és alsójárásra. Egy-egy járásban több utca is volt, a jegyzőkönyvekből hatnak a nevét is tudjuk. Azt azonban, hogy a XVII. századból ismert hat főutca közül 1552-ben melyek tartoztak a felső- vagy az alsójárásba, teljes bizonyossággal nem tudjuk megmondani. A rendtartás szerint a szenátorok megválasztása megelőzi az akkoriban még szokásban levő Szent György napi tisztújítást, de ennek a testületnek másodlagos a jelentősége, mert az első pont szerint „minden évben mindkét, mind a felső- mind az alsójárásból esküdt bírák választassanak, akik a köztársaságnak „alkalmasabban szolgáljanak és ezek a bírák alkalmasak legyenek hivataluk viselésére”. A második pont szerint a bírót Szent György napján a szenátorok választják, „mint az előtt is”. De nem az egész szenátus, hanem csak azok, akiknek „Újév napján levelet küldenek azok legyenek kénytelenek a korábbi büntetés alatt (mint ez előtt is volt) egybe gyűlni új bíró megválasztására”. „Akinek pedig levél nem megy, nem esnek büntetés alá, de tisztükben meg fognak maradni” A rendtartás harmadik pontja igen világosan megmondja, hogy a szenátorok, - akinek a számát ettől fogva mindég hatvanhatra kellett kiegészíteni - választása a bíró és esküdtek joga. „Azokat a bíró az esküdtekkel mindig újév napján tartozik megválasztani”. Arra semmi táppontunk nincs, hogy később a szenátus teljes létszámra való kiegészítése 1552 és 1586 között változott volna, de az az évbeli bejegyzés a szenátus súlyának és szerepének növekedését is jelentheti. A negyedik pont a bíró és esküdtek előtt kezdett peres eljárás szabályozásáról szól, és egyben a prókátor díjazását is meghatározta. A perek tárgyalásánál a bíróság Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX. 11 10 1552. május 12. Muo. 15. Az introdukció pontos idézés azért is fontos, mert ebből kiderül: 1. hogy ezt a statútumot maga a mezőváros készítette, vagy készítette jogban járatos írástudókkal, - 2. minden lakosra kötelező érvényűnek kívánta a későbbiekben tekinteni, - 3. az érvényesség alapfeltétele pedig a földesúr megerősítése kellett: - 4. eddig is volt e tekintetben gyakorlat, de aligha lehetett írásban lefektetve. - A hat pontból álló puszta szöveg az 1552/53 évi magisztrátusi jegyzőkönyvben teljes egészében be van jegyezve az alábbi módon: 377/1. reg. „Érdemes Ferenci Péter bírósága az 1552. évre” Ez után 377/2. reg. „Az egész tanács határozata, stb.” Ez igazolja, hogy ezt a határozatot valóban 1552. Szent György nap előtt hozták. - Az oklevelet átírta Kolozsváron 1556-ban Petrovics Péter, a Lengyelországban tartózkodó Izabella királyné helytartója, majd egy évre rá, 1557. március 2. átírta és megerősítette Izabella királyné is. Ebben a formájában maradt ránk. - A rendtartást a város első történetírója közli, de hibás napi dátummal (máj. 2.) és sajátos módon félreértelmezve. Azt véli, hogy ez a mezőváros földesúri hatalomtól való függetlenségének bizonyítéka. Bár már „az első korszakban (XI., XV. században) úrbéri hatóság alatt volt Debrecen, mindazonáltal úrbéri szolgálatot természetben nem teljesített” Mátyásnak a hortobágyi adománylevelét és Ulászló vásárjog adományozását említi bizonyítéknak. „Sohasem az illető hűbérúr, hanem egyenesen Debrecen város közönsége említettek” ezekben az oklevelekben. Szűcs István. Id. mű. 1872. 150-152. p. - Szűcs Istvánnak, - aki jogtörténész is volt -, e félreértése és megállapítása a város történetével foglalkozóknál szinte kivétel nélkül azóta visszatérő gondolat.
