A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Tanulmányok - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntető ítéletei a fellebbviteli bíróságok előtt 1861-1871

8. A törvényszék ifj. Fekete József vádlottat gyilkosság miatt 10 évi börtön­re ítélte, mert 1871. április 10-én , húsvét másodnapján a templomból hazaérkezése után először betegen fekvő anyjával, majd mostohaapjával is szóváltásba keveredett és ennek során mostohaapját a kezében volt evőkéssel, olyan erővel szúrta szíven, hogy még a bordaporcot is átvágta. A szúrás következtében a szerencsétlen ember arccal a földre esett és azonnal meghalt. Az ítélet ellen az ügyész és a vádlott is fellebbezéssel élt. A Kir. ítélőtábla a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, új eljárást és ennek alapján új ítélet meghozatalát rendelte el. Az új eljárás során azt kellett felde­ríteni, hogy a vádlott és mostohaapja között milyen volt a viszony, a vádlott része­sült-e rossz bánásmódban. A törvényszék az új ítéletben a kihallgatott tanúk vallomása alapján a tény­állást csak azzal egészítette ki, hogy a meghalt mostohaapa a vádlott irányában rossz bánásmódot soha nem tanúsított. Egyebekben az új ítélet szövege teljesen azonos volt a korábbi ítélet szövegével. Az ítélet ellen az ügyész és a vádlott is fellebbezést jelentett be. A Kir. ítélőtábla 1871. december 9-én hozta meg ítéletét és a vádlott büntetésének mértékét 20 évre emelte fel. Az ügyész és a vádlott ez ellen az ítélet ellen is fellebbezéssel élt, ezért a törvényszék 1871. december 21-én elrendelte a Kir. Tábla útján az iratoknak a Kúri­ához felterjesztését. Minthogy a kerületi törvényszék néhány nap múlva - 1871. december 31 -én - működését végleg megszüntette, a kúria ítélete és az iratok a le­véltárban nem találhatók.42 A Kir. Tábla hatályon kívül helyező ítéleteinek indokait az új eljárásban hozott ítéletek indokaival egybevetve a törvényszék munkájának szakmai megítélé­sét illetően hátrányos következtetéseket levonni nem lehet. A bíróságok munkájának szakmai megítéléséhez a számadatokból elsősor­ban a fellebbviteli eljárások eredménye alapján lehet következtetéseket levonni. A hajdúkerületi törvényszék működésének utolsó tíz esztendejében fellebbezés folytán 453 ítéletét bírálta el a Kir. Tábla. Indokai alapján helybenhagyott 311 ítéletet, 98 ítéletének a büntetés mértékére vonatkozó rendelkezését változtatta meg, többségé­ben enyhítette, kisebb részben súlyosbította. Mindössze 8 ítéletet helyezett hatályon kívül. Egyetlen esetben fordult elő, hogy egy fellebbezéssel megtámadott felmentő ítélet tévedésből az irattárba került. A fellebbezés eredménye 35 ügyben nem volt megállapítható, mert az iratok a levéltárban nem találhatók. Ennek az oka nagyobb részben az, hogy 1871. december 31-én a hajdúkerületi törvényszék működése vég­leg megszűnt és az ezt követően vagy ehhez közel eső időpontban elbírált ügyek iratait az újonnan felállított böszörményi királyi törvényszékhez küldték vissza. Amikor azonban az ügyforgalmi adatok alapján ezt a bíróságot megszüntették, az összes iratait a debreceni kir. törvényszéknek adták át. A második világháború ide­jén az épületet ért bombázás az irattárban is jelentős károkat okozott. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. 83 42 Uo. Bjkv.l 871.novemberi!. No.470. E jelzet alatt található a törvényszéknek ajkv-be beírt ítélete

Next

/
Thumbnails
Contents