A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Forrásközlés - Sípos Ferenc: Bihar vármegye a XVIII. század első éveiben

mint mezei hadaink főparancsnokának, Nigrelli grófnak137 meghagyjuk, de vele együtt báró Pfeffershoffen altábornagynak is, hogy ha az említett tisztek a katonaság összeírása alkalmával netalán szökevény katonákat találnának, azok részére paran­csunk szerint engedékenységgel legyenek és segítséget nyújtsanak. Ebből kifolyólag Hűségteket is azzal keressük meg, egyúttal azt parancsoljuk nek­tek, hogy jelen rendeletünk kézhezvétele után ezeknek a zászlóinkat elhagyott, bár­hol található szökevényeknek a kézre kerítéséért és visszavezényléséért akár az Ebergényi-ezredhez, akár más ezredhez mindent tegyetek meg, és az említett tiszte­ket ebben a tevékenységükben ne gátoljátok, hanem inkább legyetek segítségükre, egyidejűleg a kerülethez tartozó vármegyék hatóságait is tájékoztassátok a megtett intézkedésekről. Meggyőződésünk, hogy Hűségtek az e tárgyban kiadott rendelkezésünket, amely határozott akaratunkat juttatta kifejezésre, a közjó érdekében végrehajtja. A továbbiakban császári-királyi kegyelmünkben, stb.138 Bécsben, 1702. november hónap 2. napján. Lipót s. k. Mátyássovszky László nyitrai püspök s. k. Somogyi Ferenc s. k. A császári-királyi Kassai Albizottság részére 276 Sípos Ferenc: Bihar vármegye a XVIII. század első éveiben 11. Bécs, 1702. november 22. Koháry István levele Bihar vármegyéhez Jelzet: Hajdű-Bihar Megyei Levéltár. IV. A. 1/b. Bihar vármegye közgyűlési iratai, 4. d. 1550. Fase. III. Anni 1702. 1-2. p. Méltóságos, főtisztelendő, nagytiszteletű, tekintetes, nagyságos, nemes, nemzetes, vitézlő, mint általam nagyra becsült, igen tisztelt nemes urak! Üdvözletemet és szolgálataim köteles ajánlását. Semmi kétségem sincs aziránt, hogy az Őszentfelsége és a főméltóságú herceg, Magyarország nádora139 fentcímzett Uraságtokhoz intézett rendelkezéseit világosan megértettétek. Minthogy kötelességemmé tétetett, hogy az Őszentfelsége szolgálatára a feladat végrehajtása minél sürgősebben megtörténjék, s evégett a szükséges levelezést Ura- ságtokkal én tartom kézben, nemzetes Bagosy Pál urat, a Felső-Magyarország terü­137 Ottavio Nigrelli gróf, felső-magyarországi főkapitány 138 A záró formula végét a másoló lehagyta. 139 Herceg Eszterházy Pál volt ekkor a nádor.

Next

/
Thumbnails
Contents