A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Ölveti Gábor: A "választott magyarországi király" és Debrecen kapcsolatai 1683-1685
25 egyezség szerint a lengyel király a litván lovasságot sürgősen, az Ungváron és Szebenben tartózkodó lengyel gyalogosokat pedig fokozatosan vonja majd ki Magyarországról. Az egyezmény gondolata akkor született meg Sobieski fejében, amikor a németek téli szálláshelyükre vonultak, és a lengyelek egyedül maradtak a Felvidéken. A tiszántúli hadjárat befejezése után Thököly Tokajba utazott, a tatárok pedig Krajna felé haladva elhagyták az országot.17 A hadak Debrecenhez közeli hadműveletei egyet jelentettek a város lakóinak nagymértékű igénybevételével. így történt ez 1684 elején az egyesült török, tatár és magyar sereg Szatmár ellen vonulása alkalmával is. A tatár kán ajándékokkal történő fogadása, Thököly és a török parancsainak maradéktalan végrehajtása, a hadak távoltartását szolgálták, mert a város kifosztását csak így tudták megakadályozni. Az élelmiszerek, ajándékok és szekerek szállítása mellett, jelentősen megélénkült a debreceniek postai szolgálata, illetve a város átmenő forgalma. Ez is áldozatot követelt, hiszen a városba betért futárok, küldöttségek tagjainak az élelmezése és elszállásolása, további útjuk biztonságossá tétele is a debreceniek gondja maradt. Sajnos más terhek is nehezítették Debrecen helyzetét. Például a szolnoki bég jogtalan parancsa, hogy a szolnoki vár építését debreceni mesteremberek végezzék el, de legalább ennyire megterhelők voltak a váradi pasa követelései. Nem véletlenül panaszkodtak Nándorfehérváron a janicsár agának. Annyit sikerült elérniük, hogy az aga megpirongatta a szolnoki béget eljárásáért, a váradi pasát pedig elmarasztalta Debrecen túlzott sarcoltatása miatt.18 Debrecen 1683. évi téli megszállása, és az újév eleji hadműveletek annyira tönkretették a várost, hogy a tanács kénytelen volt az erdélyi fejedelemhez fordulni. Az erdélyi rendek a bejelentés alapján febr uár 19-én kelt levelükben kérdőre vonták Thökölyt, hogy milyen jogon parancsolgat az Erdélyhez tartozóknak élelmiszer, szekerek és vágómarhák kiszolgáltatására. Figyelmeztették, hogy amennyiben nem hagy fel az Erdély fennhatósága alatti területek, így Debrecen, illetve több biharmegyei város és falu lakóinak sanyargatásával, „... fejünk fennállásáig nem engedjük hazánk legkisebbik részének való csonkíttatá- sát.” Az erdélyi fejedelem kedvezően bírálta el a debreceni bírónak azt a kérését is, hogy az 1684-ben esedékes adó kifizetését engedje el a városnak, tekintettel a sokéves rendkívüli megterhelések következtében előállt nyomorúságos állapotokra. Ebben az időben már Thököly és Erdély viszonya meglehetősen feszültté vált. Thököly, mint magyarországi fejedelem a kapcsolat normalizálására törekedett, és a jó szomszédi viszony kialakításának a szükségességét hangoztatta. Apafiék mereven elzárkóztak, sőt a Thököly-ellenes aknamunkát egyre inkább a nyílt leszámolás útjára terelték. 1684 elejétől egyértelműen kimutatható, hogy az erdélyi rendek élén a fejedelemmel nyíltan meg kívánják bosszulni mindazt, amit Thököly - Erdély külpolitikai elképzeléseinek a keresz- tülhúzásával - a saját fejedelmi hatalmának megteremtése érdekében tett. Ez pedig Apafi háttérbe szorítását eredményezte diplomáciai és katonai téren egyaránt.19 Thököly kifogásolta az ellenséges magatartást az erdélyi fejedelemnek küldött levelében, elsősorban azért, mert a bujdosni kényszerült katonáit, akik családjukat, javaikat Erdélyben és Máramaroson helyezték el, illetve saját erdélyi birtokainak tisztségviselőit a fejedelemség területén akadályozták a szabad mozgásban. Szemére vetette Apafinak, hogy Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. 17 TMÁ VIII. k. 382.; Debreczeni Diarium. Tört. Tár 1911. 171., 174.; Angyal D.: Késmárki Thököly Imre. II. k. 86., 87., 88. 18 Debreczeni Diarium. Tört. Tár 1911. 164. 19 TMÁ VIII. k. 386., 389-391.
