A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Egy 39-es baka leveleiből
175 ráadásul a fárasztó gyakorlatozás, a hegyek közti menetelések után, ha berukkolunk (bevonulunk a kaszárnyába), mindjárt jókedvvel dalolunk, mintha semmi sem történt volna. Abban összegzi néhány heti szolgálatot követően a katonaságnál töltött idő jó közérzetének kulcsát, hogy „csak türelem és engedelmesség kell”. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. Gyakorlatok A katonaélet fontos eleme a gyakorlatok sorozata. Ezeknek széles skáláját alkalmazták a kiképzés folyamán, de alapvetően ezek két típusba, nevezetesen menet- és lögyakorlatokba voltak sorolhatók (a gyakorlótéri alaki, stb. kiképzésen túl), illetve ezek kombinációjába. Természetesen kezdetben inkább a fegyverhasználat nélküli menetgyakorlatok domináltak, míg a kiképzés előhaladtával a lőgyakorlatok- ra is sor került. A menetgyakorlatokról Eleinte csupán a Bécs környéki hegyeket mászatták meg az újoncokkal. Igaz, ilyenkor az indulás reggel 7 órakor volt, s csak délután fél 2 órára értek vissza a laktanyába (1913. november 16.). Rövidesen sor került azonban a ladendorfi menetelésre is. Ez az út öt napot vett igénybe. Kétszer 24 órára volt szükség az oda való úthoz, egy napra volt tervezve az ottani gyakorlatozás, majd a visszatéréshez újabb két napot irányoztak elő. Az 1914. január 18-i levelében beszámol egy menetgyakorlatról: „A múlt hét elején kiment az egész ezred a hegyek közé és habár a városban egy csepp hó sem volt, ott térdig érő hóban másztuk a hegyeket. Olyan meredeket másztunk, hogy egyik fától a másikig haladhattunk, folyton kapaszkodni kellett. Fázni nem fáztunk, mert jól is voltunk öltözve, de meg a nehéz marstól (marsch=menet) kimelegedtünk.” Már összetettebb gyakorlat volt a brukba (Bruck) irányuló menet (1914. február 22.) Oda hétfő reggel indult az ezred és szerdán délután tértek vissza. így ez a gyakorlat rövidebb, ugyanakkor több oldalú volt. Égerházi Gábor ekként számol be róla szüleinek írt levelében: „Bizony az út elég fárasztó volt. Első nap mentünk reggel 7 órától délután 4 óráig, 1 óra pihenéssel. Egy faluban megháltunk, s innen másnap reggel indultunk a lőtérre, odaértünk délután 1 órára. A harcászat csak fél óráig tartott, ugyanis a kisebb- nagyobb figurákra lövöldöztünk éles golyóval. A figurák úgy szaladgáltak, lefeküdtek, megint felkeltek, mint az emberek. Mikor közel voltunk a figurához, bajnét off lett sturm (Bajonett auf, Sturm=Szuronyt szegezz, roham!). Ezzel vége lett a komédiának és fordultunk vissza. Eljöttünk ismét egy faluba, ahol megháltunk és szerdán reggel indultunk megint hazafelé. Bizony, már amikor Bécshez közel voltunk, alig tudtunk lépést lépés után tenni. Sokan ki is dőltek. Az én talpamon is keletkezett egy nagy hólyag, még menetközben, úgyhogy egyik lábammal csak fél talpon mehettem, és ez a keserves menés úgy kifárasztott, hogy mikor beértünk a kaszárnyaudvarra és ima lett komandérozva (komman- dó=vezényszó, itt vezényelve), egyszerre jött rám egy erős láz és elszédített.” Az
