A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Egy 39-es baka leveleiből
174 Szűcs Ernő: Egy 39-es baka leveleiből A másik emléktábla a Szent Antal székesegyházban nyert elhelyezést, az egyik oldalkápolnában. Ezt a vörös márványtáblát 1888-ban szentelték fel, s rajta a custozzói csata és boszniai okkupáció elesett 39-eseket (tiszteket név szerint, míg a legénységet szám szerint) örökítették meg. A latin nyelvű szöveg fordítása: „Emlékül a cs. és kir. sorezred fennállása óta harcban elesett tisztjeinek és legénységének.” (Kaplonyi, 1943) Katonaélet Egerházi Gábor 1913. októberében vonult be a 39-ik gyalogezred, IV. zászlóaljába, a 13. századhoz, ahogy akkor a magyar bakák a közös hadseregben kiejtették; „batajlomba” (bataillom=zászlóalj). A kaszárnyában folyó életről első rendelkezésünkre álló levelében (1913. október 26.) azt írja; a ládakulcsot megkaptam, s most már csak a ládát várom hozzá. (Abban az időben a katonák a tisztító felszereléseket, stb. egy, az ágy alá helyezett ládában tartották.) Közli azt is; az előző héten kiosztották a fegyvereket, a tornisztert (torniszter=tarisznya, itt katonai borjú), bajonétet (bajonett=szurony), s ezt követően megkezdődött a fegyveres kiképzés is. A laktanya a város közepén volt, ahonnan naponta kirukkoltak (kivonultak) a másfél órányira lévő gyakorlótérre. Beszámol arról is; az őrmester meglátta az írását, s megkérdezte nem óhajtana-e az irodára menni, így később mentesülne sok nehéz gyakorlattól. Azt is megígérte az őrmester, hogy kiképzés után a magazinba (magazin=raktár) kerülhetnek írnoknak. Az előző levéllel összhangban azt is közli (1913. nov. napszám nélkül): „Igazán jól érzem magam katonáéknál, hogy talán még haza sem kívánkozok. Dacára annak, hogy mostanában nagyon szorítottak bennünket, lófaritoltunk (=futólépés) annyit, hogy csurgott az izzadság rólunk, azután a niderezés (niedrig=feküdj! Vezényszó) meg svadron lénia (Schwadron=lovasszázad, linien=sor, jelen esetben = század sorakozó) mindennapi élvezetünk. Na, de ez csak addig sajnos, míg csináljuk, azután csak jókedvünk támad.” Mint az eddigiekből kitűnik a közöshadseregbe besorozott regruták (rekruta=újonc) a német nyelvű katonai kifejezéseket, azok kiejtését, amelyek itt kötelezőek voltak, módosították, saját nyelvükhöz formálták. Ugyanakkor ezeket a kifejezéseket átvették és ebben a formában, használták. Nem mondták, pl. azt a mindennapi szóhasználatukban sem, hogy „feküdj”, hanem „niderezést” emlegettek, csakhogy az idegen eredetű szavakhoz magyar szóvégződéseket kapcsoltak. A következő levélben (1913. november 16.) arról ír, hogy igen jó az étvágya, s bár az eddig öt napra kiadott porció (adag) kenyeret hatra emelték; „De még így sem marad belőle, mert napról napra fárasztóbb a foglalkozás.” Ezeknek a gyakorlatoknak köszönhető az is: „Olyan jól esik itt minden, alszik az ember, mint a bunda. A lefekvés pont 9 órakor, a felkelés reggel 5 órakor, szóval alhatunk eleget.” Ilyen szempontból a magyar falusi fiúknak, akik hozzá voltak szokva a dologidőben való kevés, alig néhány órás alváshoz, a katonaságnál bevezetett 8 órás éjszakai pihenő valóban üdítően hatott. Ugyanebben a levélben arról is ír Egerházi, hogy „... a kaszárnyában nagy tisztaság van, sem patkány, sem poloska, még tán egy bolha sincs”,
