A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Tanulmányok - Antal Tamás: A közigazgatás és a bíráskodás újjászervezése 1867-ben

nére nem sokkal később Forgách eladta az időközben kinyert előmunkálati jogot Strousberg berlini bankárnak, amely nem lett volna olyan jelentős baj, ha mindez csak az őt megillető részben történt volna. Azonban az élelmes vállalkozó a két város nevében is, azonban azok előzetes egyetértése nélkül ruházta át az építtetés jogát a bankárra. Mivel Strousberg jóhiszeműnek tűnt, a debreceni közgyűlés - mást nem tehetvén - azt a határozatot hozta, hogy a jövőben csak olyan intézkedéseket ismer el az üggyel kapcsolatban, amelyeket Tisza Kálmán és Kiss Lajos jóváhagyott. Egyébként Tisza Kálmán fellépésének és a szeptemberi értekezletnek meg is lett az eredménye: az országgyűlés támogatást és pénzügyi fedezetet is biztosított, s a kormány már novemberben szakértőket küldött ki a szükséges vizsgálatok elvégzésére (végül a kérdéses vonal 1871 szeptemberében készültei)42.

Egyebekben a közgyűlés 1867-ben foglalkozott még - többek mellett - a városi és kövezed vám 6 évre szóló haszonbérbe adásával (tartalma: vásári hely- pénzszedési jog, kövezeti vám és az ún. vasúti szállítmányokért szedett kövezeti vám), koldusok és dologházak ügyével, a rögtönbíráskodás 1846. évi szabályainak ismételt bevezetésével s a készülő nemzetiségi törvény vitájával is (1868. évi XLIV. te). Ez utóbbi esetében érdekesség, hogy - szokatlan módon - nem fogadta el a kiküldött bizottság nemzeti nyelvhasználat-ellenes álláspontját (“bábeli nyelvzavar”), hanem dodonai módon az országgyűlés bölcsességére bízta a kérdés eldöntését bárminemű érdemi állásfoglalás nélkül43.

A közgyűlés 1867-es tevékenységének rövid értékeléseként utalnánk a többször említett álradikális baloldaliságra mint fő jellegzetességre: a város hűen ragaszkodott “[...] a függetlenségi politikához akkor is, amikor szinte a fél ország ennek ellenkezőjét vallotta ideáljának. Ezen politikai felfogáson nem változtatott sem a kiegyezés, sem a koronázás ténye” - írja Debrecen adattára44. S valóban: elismerte ugyan a kiegyezés szükségességét, de a kormányzattal szembeni ellenzékiség egyik fellegvárának számított országos tekintetben is. Arra igaz törekedett, hogy kiiktassa a tényleges szélsőségeket mind a ‘48-as, mind a kiegyezési (ún. demokrataköri) eszmék irányában egyaránt, de in praxi Tisza Kálmán - egyben országgyűlési képviselője - ellenzéki balcentrumát követte szinte teljes egyetértésben. Jelentős hatással bírt a városi polgárságra a kálvinizmus természetes okán a református egyház is, amely vezetősége szinte egybefonódott a városi tanáccsal.

Közben az 1848-49-ben megismert, valóban haladó, nemes jellemű képviselők és “városatyák” a történelem részévé váltak, mialatt a közgyűlés előszeretettel osztogatta a pozitív és negatív értékítéleteket a neoabszolutizmus időszakában nyújtott tartózkodás, illetve aktivitás alapján. Színvonalában és jellemében ez a közgyűlés már nem volt fogható az 1848-49-es és az 1861-es képviselőtestülethez, noha szakadatlan hirdette az eszmei és jogfolytonosságot: az értelmiség helyét javarészt a cívis gazdák foglalták el. Szerencsére ugyanakkor megkezdődött egy új generáció

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. Ю7

42 HBML. IV. B. 1106/a. 5. üsz. 328., 331., 332., 187., 186., AH. 1867. 14. szám. augusztus 2., 29. szám. szeptember 5., 35. szám. szeptember 19., 62. szám. november 2., valamint a kelet-magyarországi vasútfejlesztésről lásd: Mózes Mihály. A vasútépítés Erdélyben, a Bánátban és a Tiszántúlon, in: Uő: A kiegyezéstől Trianonig. Debrecen, 1998. 44-52.p.

43 HBML. IV. B. 1106/a. 5. üsz. 75., 78., 243., 379., 380.

44 Adattár: i.m. 207-208.p., lásd még: Irinyi: i.m. 74.p„ 82.p.