A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)

Tanulmányok - Major Zoltán László: Adatok a Tiszántúli Kerületi Termelési Miniszteri Biztos irataiban tükröződő iratkezelési problémákhoz

259 Biztos általunk tárgyalt iratanyagában az alárendelt szervek és a kü­lönböző hivatalok iratanyaga szerepel legnagyobbrészt. Ezért volt szükséges ezekkel is foglalkoznunk. Ugyanilyen meggondolásból kell még szólnunk befejezésképpen az utódszervek iratkezeléséről is né­hány szóban, hiszen az eddig megjelölt problémák hosszú évek múltán ott is megjelennek. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII Megjegyzések az utódszervek iratkezeléséről Dolgozatunkban már utaltunk rá, hogy a Tiszántúli Kerületi Termelési Miniszteri Biztos működése 1948. márciusáig tartott, ami­kor feladatkörét a Kerületi Gazdasági Felügyelő vette át. A miniszté­rium mellett a Megyei Gazdasági Felügyelők tevékenységének irányí­tását és ellenőrzését a Kerületi Gazdasági Felügyelők látták el. A szerv a Mezőgazdasági Igazgatóság létrehozásával szűnt meg.74 75 A Mezőgazdasági Igazgatóság szervezéséről szóló 2610/1949. Korm. Sz. rendelet a mezőgazdasági termelés fokozása és a tervgazdálkodás céljainak megvalósítása szempontjából látszott jelentős intézkedésnek. Az igazgatóság a Földművelésügyi miniszter külső igazgatási szerve volt. A Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság és a Fiajdú Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság Bihar és Fiajdú megyék összevonása kö­vetkeztében 1950. június 16-án Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság néven egyesült. Ugyanekkor alakult meg a Megyei Ta­nács Mezőgazdasági Osztálya, mely átvette hamarosan az igazgatóság feladatkörét. Az. igazgatóságok alapszámos irattári rendszert alkalmaz­tak. Az alapszámok az iktatókönyvben fel vannak tüntetve, hasonló módon a tárgy- és névmutatóban is. Mivel az előzőkben említett Kerü­leti Gazdasági Felügyelők működése is 1950-ben szűnt meg, ezeknél azt kell megjegyeznünk, hogy az iratok utószámos csatolása jellemzi az irattári rendszert, bár előfordul az előszámos csatolás is. Az iktató­könyvben feltüntetik az elő- és utószámokat.73 A Hajdú-Bihar Megyei Tanács VB. Mezőgazdasági Osztálya a 160/1950. M.T. számú rende­let értelmében alakult meg. Az 5200-1/1950. II. 2.B.M. számú rende­let irányelvei szerint az osztály csoportokra oszlott, elkülönített fel­adatkörrel. A bizalmas iratokat 1950-ben még csoportok szerint kezel­74 A helytörténetírás ... III...i.m. 298-299. 75 A földművelésügyi szakigazgatás...i.m. 276., A helytörténetírás...i.m. 298-302.

Next

/
Thumbnails
Contents