A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 26. 1999 (Debrecen, 1999)
Tanulmányok - Simonyi Alfonz: A Tiszántúl vízrendezése
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVI 203 A TISZÁNTÚL VÍZRENDEZÉSE Adalékok a vízrendezés történetéhez Simony i Alfonz 1. Bevezetés A reformkor változásai közül kétségtelenül az új törvényekben kifejezésre jutott magyar alkotmányosság és szabadság a legjelentősebbek. Mindezek mellett azonban nem lehet elmenni szó nélkül azok mellett a műszaki-technikai alkotások és eredmények mellett, amelyek a reformok szellemében fogantak. Nem szükséges itt mást említeni, mint a „vaspálya” megjelenését, a gőzhajózás létrejöttét a Dunán, új vashidak építését a magyar folyamokon, valamint az árvíz- védelmet szolgáló folyószabályozásokat és a tartósan víz alatt álló területek vízmentesítését. A közlekedés fejlesztését szolgáló műszaki létesítményekhez sorolható végeredményben a folyók szabályozása is, hiszen ezáltal számos hazai folyó alkalmasabbá vált a vízi közlekedésre. A Tiszántúl vízrendezése tehát tulajdonképpen a Tisza szabályozásával veszi kezdetét. Mielőtt azonban ennek történeti eseményeire rátérnénk, célszerű ismertetni a Tiszántúl eredeti, szabályozás előtti vízrajzát. 2. A Tiszántúl eredeti vízrajza A Tiszántúlnak kétségtelenül legnagyobb folyója maga a Tisza, amely egyúttal e tájnak határát is alkotja. A bihari hegyek vízválasztónak is tekinthetők, amennyiben e hegységtől északra a folyók északi irányba haladnak (Szamos, Kraszna), attól délre pedig délre és délnyugatra, a Tiszába igyekeznek. (Berettyó, Maros, Temes) A legnagyobb vízhozamú Tisza, a vízszabályozás előtt Huszt után kiérve az Alföldre, annak Szolnokig tartó közép szakaszán jelentős mértékben veszített
