A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)

Tanulmányok - Major Zoltán László: Adatok Bihar vármegye levéltárának történetéhez és tevékenységéhez a 19. század első felében

64 Major Zoltán László: Adatok Bihar vármegye levéltárának... Iratselejtezés, iratpusztulás, iratkölcsönzés A rendezési munkákkal selejtezési tevékenység jár együtt, így a továbbiakban erről is szólnunk kell. Az első selejtezés a Rákóczi sza­badságharc bukása után történhetett, mert e korban keletkezett iratok nem találhatók meg a levéltárban. Már az 1772. évi átrendeződés előtt sem voltak fellelhetők ezek az iratok.68 Dolgozatunkban említettük az 1819. és 1824. évi selejtezéseket is. Az iratpusztulásnak azonban ezzel koránt sincs vége. A levéltár ügyeivel kapcsolatban 1834. december 12-én azt olvassuk, hogy „a Levéltárban a Hadi Pénztár némely szám­adása nem találtatik.”69 70 71 Jakab Mihály 1835-ben a bünfenyítö iratokat selejtezte ki, pe- dig tevékenysége során nem kis eredmények születtek. Az 1835. év és az 1849. évi selejtezés közötti időben valószínűleg voltak még se­lejtezések vagy gondatlan iratkezelési jelenségek. Erről tanúskodnak ugyanis a hiányzó iratanyagok. Többek között eltűntek az 1720. évi közgyűlési iratok, Bihar vármegye törvényszékének iratanyagából pe- dig sok per jó néhány darabja elpusztult. Az 1848. májusa óta műkö­dő Bihar megyei törvényszék irataiban is hiányosságok mutatkoznak. A szabadságharc idején a megyei törvényszéken indított peren kívüli eljárás iratai nem maradtak fenn, de megvannak a tárgyalási jegyző­könyvek, melyek a birtokviszonyok alakulásának kutatására jó forrá­soknak bizonyulnak.72 A Délbihari cs. kir. megyehatóság irataiból is néhány összefüggő iratcsoport maradt csak meg az 1850-1860 közötti időszakból. Korszakunkba tartozik ebből a számadási mellékletek anyaga 1850-ből. A számvevőségi anyag töredéke, néhány költségki­mutatás szintén az 1850. évből való.73 Bihar vármegye adószedőjének 1848-1849. évkörü iratai közül szintén kevés maradt fenn. A kutató­nak nagy figyelemmel kell azonban tanulmányozni az 1851-től megle­vő pénzügyigazgatási és főispáni helytartói iratokat, mert ezeknek a 68 U.o. 28. 69 U.o.: 70 Gazdag I.: A Hajdú-Bihar megyei Levéltár ... i.m. 22. 71 A helytörténetírás ... I. i.m. 34, 78. 72 A helytörténetírás levéltári forrásai. II. 1848-1944. Komoróczv György (Szerk.) Debrecen, 1972. 13. 73 U.o. 22-23. ______________________

Next

/
Thumbnails
Contents