A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)
Tanulmányok - Mónus Imre: A hajdúböszörményi cigányság története
Hajdúböszörmény képviselőtestülete úgy képzelte amikor a cigánykérdéssel foglalkozott, hogy a cigányoknak sem ad többet mint a magyaroknak. Nem akarta őket a lakosság által befizetett adóból tartani, sőt tőlük is adót akart beszedni és hasonlóképpen az egyház is kérte volna tőlük az egyházi adót. Egyik jelentésükben le is írják, hogy csak a lakosság között élő un. urbanizálódött cigányok fizetnek adót és egyházadót, de gödrök között lakók inkább segélyért esedeznek. 1923-ban a város a főorvos javaslatát elfogadta és Balogh János lett a cigányok vajdája. A vajda igyekezett rendet tartani a telep lakói között. Különösen a tisztaságot akarta megkövetelni, vizsgálta tetvességüket és akit tetvesnek talált, vitette a fertőtlenítőbe. Ez különösen a cigánylányoknak nem tetszett és a városházára feljelentést tettek a vajda ellen 1926 novemberében. A feljelentők levelükben azt írták, hogy a vajda miatt életük elviselhetetlen és amikor a városi tisztiorvos az ügyet kivizsgálta a feljelentők elmondták, hogy amit a levélben írtak nem igaz, de a feljelentést azért tették, mert a vajda őket is a fertőtlenítőbe küldte.23 A hajdúböszörményi cigányságról az utóbbi két évszázad alatt keletkezett iratoknak gyakran témája a piszkosság és tetvesség, s a vele járó járványügy. A felnőtt cigányokat is a vajdának kellett ellenőrizni, tetvesség esetén fertőtlenítésükről intézkedni. Nem voltak igényesek a tisztaságra, nem érdekelte őket a putri rendje sem. Megtalálható az írásos dokumentumok között, hogy a házépítéshez kapott faanyagot eltüzelték és eladták, a kunyhójuk meg tető nélkül maradt. Még árnyékszék ásásáról is a magyaroknak kellett gondoskodni a cigánytelepen, pedig ők ott éltek - zömmel munka nélkül - több százan. Az itt leírtak csak a cigánytelepen élőkre vonatkoztak, mert akik olyan szinten álltak, hogy egy kicsit is tudtak alkalmazkodni a lakosság életmódjához, azok a város különböző utcáiban házat építettek, dolgoztak, és a tetvesség sem volt rájuk jellemző, bár erre is van példa az eredeti cigányösszeírásban 1923-ból. Ők általában szakmával is rendelkeztek, de ide tartoztak az un. úri cigányok is, akik zenészek voltak. Kapcsolatuk a putrikban élőkkel nem volt aktív. A város elöljáróságának a gondot a Szekeres-köz végén lévő cigánytelepen élők sorsa jelentette. 1925-ben a városi főorvos a polHajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV ________________________________37 23 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 159.d. 12044/1926. sz.
