A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)
Tanulmányok - D. Tóth Béla: Hajdúszoboszló és Debrecen határvitája a 19. század közepén
214 nézve terjesztetik ki ...; ebbe a tisztelt népszónok és mezőbíró urak mint kiküldöttek ...semmi kifogást nem tettek, sőt... önként elesmevén azt, hogy lakos társaik vétkes dolgot követtek el, a mennyiben a század olta határ vonalul szolgált, s általok a múlt foglalással is a Debreczeni vonalnak elesmert, s azok birtokai vonalának meghagyott Debreczeni határ utat is nemcsak elszántották, sőt azon belöl a Polgárok vetéseit, veteményeit, pallagait hol felszántották, hol leétették, - s jelesen népszónok Szél Mihály ur szomszédi bizodalommal megvallotta azt is, hogy a László József ur földje végénél levő határdomb közepétől a Czitra halom melletti határdomb közepéig húzott vonalt ő kárhoztatja, s az ellen ö a T. Kapitány személyes Előlülése alatt tartatott gyűlésbe ellene is szegült, azon nyilvánitással, hogy ő Debreczen Várossával huzalkodni nem akar, s megvallotta azt is, mert ő világosan tudta, hogy az úttól kezdve, mind a Debreczeniek valóságos saját birtokok, s végre is e fog belőle kerekedni, hogy a károk megtérítése mellett sok jótékonyságoktól elesnek, jelesen a Debreczeni tanyákon való nyugalmas beszálhatástól, s még a tanyákon való itatástól is, egyébiránt elmenetelekkel Ígérték, hogy az általok tavaj elfoglalt földekre s tett kártételekre nézve H. Szoboszló Nemes Városánál eszközölni fogják azt, hogy ezen Sz. K. Debreczen Városa T. N. Tanácsát megkeresendik, mi szerint barátságos utón öszveegyezés s kibékélés történjen, ezen ujjabbi kártétel iránt pedig a megzálogolt kártétetőket felszóllítják az ezen hivatal előtt való megjelenésre, a becsű szerinti kár, s büntetés pénz mennyisége megtudása és lovaiknak kiváltása végett ...”36 A helyszínen megjelent szoboszlói népszónok - a jegyzőkönyv tanúsága szerint - sok mindenről beszélt a kárfelmérők előtt. Arról ugyan nem szólt, hogy a szoboszlói vezetés adta ki a parancsot az újabb földfoglalásra, de azt egyértelművé tette, hogy a józanabb vélemény is megjelent a szoboszlói tanács ülésén, hiszen belátták, hogy sok jót veszíthetnek - elsősorban az ott birtokkal rendelkező gazdák, s nem a város vezetése - a kártétel révén. S elhangzott az is, hogy barátságos egyezkedésre próbálják rávenni a szoboszlói elöljáróságot. A kárfelmérő bizottság összesen 513 forintban állapította meg az okozott kár értékét. 4700 négyszögölnyi termőterületen „pocsékolták” meg a rozs, a lednek, az árpa, a búza, lucerna, a zab, a tisztabúza D. Tóth Béla: Hajdúszoboszló és Debrecen határvitája... 36 MOL - D 80. Uray Bálint iratai 24. Csomó 3078/1850.