A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)

Tanulmányok - Simonyi Alfonz: A közlekedés és a kőutak Debrecenben a XIX. század végéig

szegetése elrendeltetik...".32 Végre 1884-ben, a főhatóság döntésének kényszerére hozzálátnak a Piac utcán a nagy- és kistemplom közötti szakaszának kikövezéséhez és fásításához. Ám alighogy elkészül a piacutcai burkolat, elkezdik a "tramway" vágányainak lefektetését. Emiatt a vadonatúj burkolatot meg kell bontani, tehát "...a Piacz utczának rendezhetése végett a kőburkolatnak végleges helyére átté­tele, illetve az újbóli kövezés elrendeltetett...".33 Ezután 1885. janu­árjában elültetik a Piac utcán a fákat is. Az 1866. évi közgyűlésen a polgármesteri jelentés már elégedetten jelenti, hogy a főpiaci kövezés, befásítás, valamint a "tramway" vágányainak építése befejeződött. Az 1880-as évektől egyre több szegény nincstelen húzódik meg a városkörüli kéltségekben, ott építve maguknak valamilyen "hajlékot". A város ezt a szándékot szabályrendeletileg tiltani próbál­ja, ám a belügyi tárca utasítására kénytelen a kertségeket fokozatosan felparcellázni. 1891-ben kerül sor a Csapó- és Homokkert szabályozá­sára, lakóutcáinak kialakítására. Időközben új útépítési anyag jelenik meg Debrecenben is, el­sőként a már említett kistemplom körüli járdaburkolatnál. Ezidőre az "asphalt"-nak már három szerkezeti formája alakult ki: a tömörített "comprimé", az öntött "coulé" aszfaltok és az aszfaltbeton. 1873-ban jelentkezik egy bizonyos "Növeli úr" azzal az ajánlattal, hogy "leaszfaltírozza" a város utcáit és járdáit.34 A város nem kér belőle. Három év múlva elkészül a már említett kistemplom körüli aszfaltozás /1876/. Noha 1878. május 18-án megalakul a Felső Demán talált asz­falt-kincs hasznosítására a "Magyar Aszfalt Részvényes Társaság", Debrecen mégis egy angol céggel köt szerződést35 "...a Piacz utczán a Csapó utcza szögletétől a Nagy Várad utczáig..." terjedő gyalogjárdák aszfaltozására. Ez a kapcsolat nem bizonyult nagyon szerencsésnek. A szegélykövek szállítási nehézségei miatt későre marad az aszfaltozás, miközben lehullik a decemberi hó is. Erre a "...munkások szalmát terítenek a hóra, azt meggyújtják s amint a hó elolvad, azon melegé­ben leöntik az aszfaltot..." . Még a laikus krónikás is megjegyzi, hogy "...ez a munka tartós nem lehet...".36 Igaza volt: egy fél év sem telik Hajdú-В ihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIV 167 32 M.e. 1880. -56/1364.SZ. 33 M.e. 1884. - 85/2770.sz. 34 "Debreczen" napilap 1873.évf.67.sz.ápr.5. 35 M.e. 1879.évf.236.sz.dec.l2. 36 The Neuchatel Company Limited, London

Next

/
Thumbnails
Contents