A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)
Tanulmányok - Módy György: Zám és monostora a falu első elnéptelenedéséig
10 Ősi a szatmári-beregi-ugocsai ágak szétválása előtt kellett kerüljön, különben Ősi birtokhoz, csak a faluról nevezett ágnak lett volna joga. A szatmári birtokok későbbi megszerzését bizonyítja, hogy Rafael fia Gáboré maradt Lázári, Tamás fia Rafaelé pedig Sár és Homok birtokok, melyeket Gábor és Tamás apja, az 1216-ban említett Rafael birtokolt.8 Zoltai egyik korai dolgozatában Karácsonyi álláspontja alapján írhatta, hogy a Káták Szabolcsban csak a tatárjárás után jelentek meg, ekkor kerülhetett Zám is a kezükbe. A zárni monostor ásatása után - építését 1210-1220 közöttre keltezte - módosította véleményét. Hiszen nem volt - ma sincs - arra adat, hogy a falut monostorral együtt kapták volna meg Káta nemzetségbeli birtokosok.9 Maksai Ferenc, Györffy György és különösen is Németh Péter kutatásai, következtetései már két évtizeddel ezelőtt több mint valószínűvé tették, hogy a nemzetség a XII. században már birtokos volt Szabolcsban. Innen kiindulva terjeszkedtek a század végén Szatmárban, Beregben majd Ugocsában. Szatmári falvaik egy részét csak a XIII. század másodikharmadik évtizedében telepítették. A beregmegyei Surányt a fentebb már megismert Rafael fia Gábornak Tamás nevű fia - a Lázári család őse - V. Istvántól kapta mint magvaszakadt birtokos faluját, feltehetőMódy György: Zám és monostora a falu első elnéptelenedéséig A zichi és vásonkeői gróf Zichv-család idősb ágának okmánytára. Codex dipiomaticus domus senioris comitum Zichy de Zieh et Vásonkeő. I XII. (Szerk. Nagy Imre. Nagy Iván. Véghelv Dezső. Kämmerer Ernő, Lukcsics Pál. (Pest, Bp. 1871-1931) I. 11-12,- Karácsonyi i.m. II. 317-318. Ősi: a Káta nem feltehetően a XIII. század első éveiben szerezte meg, 1284-ben Tamás két unokájának Tamásnak és Pálnak jutott. Zichv-család okmánytára. I. 55-56. Papi, ma Márokpapi Szabolcs- Szatmár-Beregmegyében:- Mikusi vagy Mixy 1284-ben terra-föld néven Lázári és Vasvári között feküdt. Lázári az ide került Káta nembeliek első falui között volt, 1218 táján telepítették, ma Lázári (Lazuri) Szatmárnémetitől északra. Vasvári, később Batizvasvári (Ojvaráu) Szatmárnémetitől északkeletre. Sár, később Kissár (Noroeni) Lázáritól északra. Homok, később Sándorhomok (Nisipeni) Kispeleske és Mikola között.- Mező András-Németh Péter: Szabolcs-Szatmár megye történeti etimológiai szótára. (Nyíregyháza, 1972) 70,- Maksai Ferenc: A középkori Szatmár megye. Település - és Népiségtörténeti Értekezések. 4. sz. (Bp. 1940) 179-180, 167- 168, 205, 148, 232-233. Bábony, később Kisbábony (Bábejti) Halmitól keletre. Szabó István: Ugocsa megye. Magyarság és nemzetiségek. I. sorozat 1. k. (Bp. 1937) 280-281. 9 Zoltai Lajos: Debreczen és vidékének urai az Árpád-kor végén és az Anjou-korban 1200-1400 között Debreczeni Képes Kalendáriom. V. évf. (Debrecen, 1904) Klny. is. 28. - Uő.: Ásatás a zárni templom dombján, i.m. 48.