A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Tímárműhelyekből bőrgyárak
262 Szűcs Ernő: Tímárműhelyekből bőrgyárak. esetében is ki kell emelni ezt a kis műhelyt alapos rátermettséggel és kétségtelen szorgalommal emelte gyári színvonalra. A négy történést vizsgálva ismételten meg kell állapítanunk, egyik gyár sem egyik napról a másikra jött létre. Tulajdonosaik sem keddről szerdára „gazdagodtak” meg, hanem mindegyikük mögött jó néhány éves kiváló munka állt (1. kitüntetéseik). Ezzel egy újabb érvényesülési tényezőhöz értünk el. Nem lett volna elégséges ugyanis gyári szintű tömegtermelést folytatni, hanem azt értékesíteni is kellett. Ez pedig az által volt lehetséges, hogy a vevőkört állandóan megfelelő minőségű áruval látták el. írásunk során igyekeztünk is arra utalni, hogy a kiállításokon milyen elismeréseket értele el a bemutatott vállalkozások (ezüst-, aranyérem, ezüstkoszorús mesteri cím, stb.). Természetesen nem feledkezhetünk el a személyi adottságok mellett olyan faktorokról sem, amelyek adottak voltak. így pl. az első világháború után jelentős volt a boxbőrök iránti érdeklődés, ezért Kissék termelésük folyamán erre koncentráltak, de amikor 1930 után csökkent az ilyen bőrök iránti kereslet, felhagytak annak előállításával. Természetesen az adott árunál fel kellett ismerni a konjunktúrát, de a dekonjunktúra bekövetkezését is. Részben kívülálló tényezőként kell figyelembe vennünk (nem a debreceni bőrgyáraktól függött ugyanis) a gazdasági világválságot, amely részben akadályozó tényezőnek bizonyult (az adósok fizetés- képtelensége), részben segített valamit az iparágon (a külföldi versenytársak kizárása a magyar piacról). Ennél azonban egyértelműbb hatása volt a II. világháborút megelőző, alatti konjunktúrának, amikor a debreceni bőrgyárak nagy megrendeléseket kaptak, s a meg növekedett forgalom - a korlátozó intézkedések ellenére (árszabályozás, készletezés, szociális intézkedések) - biztos nyereséget nyújtottak. Ezt a felívelést azonban a háború következményei megtörték, sőt a város jelentős bőrfeldolgozó iparát teljesen megsemmisítették. A megszálló szovjet csapatok a gyárak raktárkészleteit rövidesen felélték. Az évekig nem rendezett külkereskedelem miatt a debreceni, bőripari műhelyek, gyárak nem jutottak elegendő nyersanyaghoz, s egymás után kényszerültek, forrásaink szerint, főképpen 1947-től termelő tevékenységük abbahagyására. (L. előzőekben!) Ami a gyárakat illeti; a Pikó-féle kis létszámmal megkezdte ugyan a termelését, de 1948 végén - pontosan a megszorító intézkedések hatására - ezzel is kénytelen volt felhagyni. Két másik üzem munkásszö
