A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)
Tanulmányok - Nagy Sándor: A hajdúkerületi büntető törvényszék 1861-1871. évi működésének vázlata
be fellebbezést, az ítélet jogerőre emelkedett s a fogva lévő vádlott nyomban megkezdte büntetésének kitöltését, a szabadlábon levő vádlottat pedig a tisztiügyész rendelte be Böszörménybe, büntetésének végrehajtása végett. Az előzetes letartóztatásban lévő és fellebbezéssel élő vádlott szabadlábra helyezéséről, vagy további fogvatartásáról a törvényszék döntött. Ezzel az elsőfokú büntető eljárás véget ért.1 IV. A kerület tisztifőügyésze 1861 június 6-tól 1871 december 21-ig 2023 férfi és 313 nő, összesen 2336 személy ellen emelt vádat különböző bűncselekmények elkövetése miatt. A vádlottak döntő többsége /94,3%/ a hat hajdúváros valamelyikének a lakosa volt, 133 fő /5,7 %/ pedig alkalmilag fordult meg valamelyik hajdúvárosban s követett el ott bűncselekményt, leginkább lopást, orgazdaságot Az egyes városok lakosságának lélekszáma és az ottani illetőségű vádlottak száma között nincs szoros összefüggés. Sorrendben a három legnagyobb létszámú város Böszörmény, Szoboszló, Nánás, ezzel szemben a megvádoltak lakhely szerinti sorrendje Nánás, Böszörmény, Szoboszló volt. Ami a vádlottak életkor szerinti megoszlását illeti, 1949 fő /83,5%/ a 11-50 éves korosztályokhoz tartozott, 135 fő /5,7%/ az 5 1 éven felüliekből került ki. 252 vádlott /10,8 %/ életkora nem állapítható meg, mert nem mindig írták be a nyomozati jegyzőkönyvekbe, számos büntető ügy irata pedig nem található a levéltárban. Ezekkel kapcsolatban csak a büntető tárgyalásokról készült jegyzőkönyvekbe beirt ítéletek állanak rendelkezésre, de ezekbe a vádlottak életkorának bejegyzése nem volt kötelező. /1 sz.melléklet/ A tisztiügyész 904 vádlottat /38,7 %/ lopás, orgazdaság, 193-at /8,3 %/ emberölés, gyilkosság, 788-at /33,7 %/ testisértés, 451-et /19,3 1 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. A hajdúkerület törvényszékének iratai. A büntetőtanács jegyzőkönyvei. IV.B.756/d./A továbbiakban B.ügyek jkv./ l.k. 1861. június 6. №1-2. 94