A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)
Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: Tejtermékek és húsfélék vetélkedése a régi debreceni háztartásban. Közli: Radics Kálmán
A debreceni ember a tengeri meghonosodása előtt disznóit árpával és makkal javította szalonnásabbá, zsírosabbá. Isten amikor elég makkot adott a Nagyerdőn, Apafáján, Somán, Szatán, meg a többi erdőn, a tanács megengedte, hogy a polgárok tíz-tizenkét pénzért, azaz dénárért mereszthessek disznaikat. Süldőből kettőt vettek egy számba. Öreg marháktól néha 15 pénzt is kellett fizetni a makkoltatásért. A sertéshízlalásnak Üzletszerű gyakorlása nagyobb mértékben alighogy megindult, a hizlaló gazdák a belső legelőnek a városhoz közelebb eső részein, leginkább a szőllőskertek és temetők között üresen álló területeken hizlaló helyeket fogtak fel, kutat ásattak és ideiglenes kunyhókat raktak - úgy látszik - külön tanácsi engedetem nélkül. Körülbelől azokon a helyeken, ahol a XVII. századbeli írások által emlegetett szérüskertek feküdtek. A városi elöljáróság a sertéshízlalók területének szabályozására először a múlt század negyvenes éveiben gondolt. A szanaszéllyel szabadon járó sertések feltúrták a közlegelőt és méginkább megrontották a máskülönben is gondozatlan országutakat. Emiatt sok panasz hangzott el. Más oldalról felismervén a városi tanács a sertéshizlalásnak és az ezzel összefüggő hentesmesterségnek közgazdasági nagyfontosságát, a polgárság vagyonosodására kedvező hatását, biztosítani akarta e foglalkozások fennmaradását, sőt további fejlődését. (Vár. Ltr. Jel. 691- 1844. sz. a. 22 drb melléklettel, térképekkel). A választott hites közönség már 1840 november 19-én elhatározta Nánásy Gábor szenátor, Vecsey György népszószóló, Orbán Lajos, Sutha Mihály és Király Mihály esküitek javaslatára, hogy minden polgár, aki a város alatti nyomáson hízó-sertéseivel bizonyos helyet elfoglal, fizessen előre minden darabért egy ezüst garast; nem polgár pedig két ezüst garast; a fizetés annyiszor teljesítendő, ahányszor új csapatsertést hajtanak ki a nyomásra hizlalás végett. A sertéskupecek által addig adómázsa nevével a hizlalás helyéért szedett díj ezentúl megszűnik. Négy évvel később, 1844 nyarán hivatalos kiküldöttekként Vas Béniámin, Frank Antal tanácsnokok, Beregszászi Pál mérnök s még néhány eskütt feljárták, összeírták a hizlaló gazdákat, a tanyák, etetők, fürösztők által elfoglalt, gyepelésre, turkálásra használt helyeket, számszerint harminchatot Ilyen helyeket találtak az Ispotály gátja és a 255
