A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)

Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: A Debreceni Fazekas Ipartársulat története a levéltári források tükrében

A DEBRECENI FAZEKAS IPARTÁRSULAT TÖRTÉNETE A LEVÉLTÁRI FORRÁSOK TÜKRÉBEN

/ 1872-1933 /

Szendiné Orvos Erzsébet

Nehéz feladatot vállal magára az a kutató, aki megpróbálja gyarapítani a fazekasság történetére vonatkozó szakirodalmat. Nem az írott és tárgyi források szűk volta, hanem a téma közkedveltsége miatt. A kutatókat /régészek, történészek, néprajzosok... stb./ meglehetősen vonzza ennek a szép, ősi mesterségnek a története. Olyannyira, hogy szinte "nem lehet újat mondani" a témában.

Minthogy a debreceni céhes fazekasság történetét P. Szalay Emőke, a történettudományok kandidátusa már feldolgozta, dolgozatom a céhszervezet felbomlása után a fazekasok társulati formában való működését elemzi.1 2 3

XXX

Az Alföld egyik legjelentősebb és legrégibb fazekasközpontja Debrecen, ahol az írásos emlékek már 1555-ben említik a fazekasok céhét, ami feltételezi a mesterség jóval korábbi jelenlétét. “A kézműipar eme ágának kialakulását, ill. felfutását a táj és Debrecen sajátos adottságai tették lehetővé. Helyi anyagforrásra támaszkodott, bár az agyag nem volt igazán jó minőségű. Tűzálló agyagjuk egyáltalán nem volt. Főzésre, sütésre kevésbé, inkább tárolásra használták az edényeiket. A "tájakat összekötő" város fazekasságát elsősorban a kereslet határozta meg, s virágzását a XIX. sz. közepéig ez biztosította A XIX. sz. végén azután a vas- és bádogipar ill. gépipar versenyével szemben nem bírt megállni, s a XX. sz. elejének tíz-egynéhány fazekasemberének csak szerény megélhetést tudott biztosítani.'1

1 P. Szalay Emőke: A debreceni kerámia. Studia Folkloristica et Etnographica 34. Debrecen. 1993. 166 p.

2 P. Szalay Emőke: A debreceni fazekasmesterség története. A Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990. Db. 1992. 180 p.

3 HBML. IX. 233/3.

197