A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen 1900-1910 közötti vendéglátóiparáról

Ilyen színvonal és ilyen sokirányú gondoskodás után magától érte­tődőnek vehetjük, hogy a "Royal" a szórakozni vágyóknak kedvenc tartózkodási helye lett. SZARVAS szálloda és vendéglő /Hunyadi u. 1./ Előzőleg, 1902-ig "Szőllőfurf'-nek nevezték, majd 1909-tól újra az eredeti elnevezésre tértek vissza, így tulajdonképpen a "Szarvas szálló és vendéglő" cégnevet csupán 1902-1909 között viselte ez a szórako­zóhely. Ez a kicsiny szálloda és vendéglő a Tímár társulat székházában volt, szemben a "Royal" szálló nyugati szárnyával.141 Gyakran tartottak itt politikai töltetű munkásgyűléseket. így pl. 1903. febr. 8-án a vas- és fémmunkások asztaltársasága. Ugyanez év május 12-én 150 szocialista jött össze, de mivel gyűlésüket nem jelen­tették be a rendőrök az összejövetelüket feloszlatták, a jelenlévők kö­zül: Fúlöp László, Fonó János és Nagy Lajos vezéreket letartóztatták, ellenük kihágás címén eljárást indítottak. Néhány nappal később, május 24-én vasárnap pedig a szobafestők tartottak összejövetelt.142 A szálloda és vendéglő tulajdonosa Öhm Emil volt. Közvetlen kö­zelben számos szálloda, kávéház működött ezek között: alacsony árai­val /1 liter bor 34 kr/ és a borkimérő üzletág gyakorlásával próbált megélni a cég. SZÉCHENYI szálloda kávéház és fürdő /Petőfi tér/ Telegdy Kovács László ügyvéd, lapszerkesztő, színházi intendáns, igen-igen vállalkozó szellemű debreceni polgár /kártyagyára, olaj- és szélmalma, sóstófürdője, tanyája is volt/ a város déli részén létrehozta melegvíz- és gőzfürdőjét, s emellé éttermet és szállodát létesített. /A források ezt hol Petőfi tér 3., hol Petőfi tér 7. szám alattinak említik./ И1 DU, 1909. jan. .1. D. 1910. júl 12. 112 DU. 1909. máj. I. 189

Next

/
Thumbnails
Contents