A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen 1900-1910 közötti vendéglátóiparáról

kus Jenő lett, aki ebben az időben a Nagyerdei "Dobos"-t is bérelte.96 Márkus a Piac utca 45. és 47. szám alatti vállalkozásait egyesítette, s hozzájuk kiváló konyhájú éttermet, majd 1903-ban szállodát létesített, amelyet 1906-ban 35 kiadható szobára bővített, s ezzel a korabeli deb­receni hotelek között az egyik legnagyobb lett. Étterme elegáns beren­dezésű volt, s a vállalkozásnak fedett télikertje, ezenfelül lombos fákkal és más növényekkel szépen beültetett udvarkertje is volt. Ez utóbbi helyre, az orfeumi előadások céljaira nagy színpad is épült.97 98 99 Márkus 1906-ban különbejáratú teremmel, az un. "Virágteremmel" bővítette az éttermi részleget bankettek és társas ösz- szejövetelek céljaira. Törekedett a pontos, figyelmes és gyors kiszolgá­lásra. Gondoskodott a vendégek kellő szórakoztatásáról. Nála lépett fel először és legtöbbször, éveken át a helybeli 39. gyalogezred zenekará­nak vonós részlege.78 Ezenfelül a nevesebb debreceni cigányzenekarok, sőt Budapest akkori kedvelt prímását, a "cigánykirály" Nagy Lajost is szerződtette bandájával együtt /1904/. De fellépett itt Dajna Balogh Bandi, a "Magyar daltársulat", a zombori tamburazenekar és sok orfe­um társaság is. Külön színt jelentett a kuruc dalokat megszólaltató ze­nekar, amelynek Csernovitz József volt a karnagya.9"9 Márkus vendéglőjének fő vonzerejét azonban a konyhája adta. Ő alkalmazta Debrecenben a "kisvacsorá."-t, ezt olyan elfoglalt emberek számára tálalták fel, akik színházi előadás előtt nem tudtak szokásuk szerint otthon étkezni, bár "kisvacsorá"-t szolgáltak fel a színházi elő­adás alatt megéhezetteknek is. Az élelmes Márkus egyike volt azoknak, aki leghamarabb tette le­hetővé a délelőtt sörözőknek a "zóna" adag fogyasztását. Rendezett ugyan hurka-, galuska- és halestélyeket is, de őnála lehetett kapni őzet, fácánt, foglyot, vaddisznót, fenyőmadarat, valamint sütve főzve nyulat, és sok más étket, akár kocsonyásítva is. Élve érkezett halakból fogas, ponty, kecsege, harcsa, csuka, kárász szerepelt az étlapon. Kapható volt borsos hús, csángó vetrece, keleti-tengeri osztriga, hering. Virsli­96 DU, 1901. máj. 16. 97 Koncz: I.m. 59.old. 98 DE, 1900. márc. 4., DU, 1905. jún. 9. 99 DU, 1907. aug.7. 177

Next

/
Thumbnails
Contents