A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)

Tanulmányok - Nagy Sándor: A hajdúkerületi büntető törvényszék 1861-1871. évi működésének vázlata

G. Ferenc 37 éves böszörményi ház- és földbirtokos 8 éves fiú­gyermeke "állítólagos kihágásainak megfenyí lésére olyan büntetést szokott használni - olvasható az ítélet bevezetésében - melynek végre­hajtásától minden jobb érzésű kebel megborzad. Gyermekét már több­ször egy másfél öl és mély, undorító szeméttel s férgekkel elárasztott büzhödl légii verem fenekére bocsátotta s annak nyílását egy fedői ék­kel elzárta". A gyermeket sokszor késő estig a veremben hagyta. így történt ez 1863 augusztus 1-én is. Reggel 5-6 óra tájban a kis­fiút a verembe letette s tőle a világosságot is elzárta. Délután 6 óra tájt a veremnél megjelent iskolatársait a gyermek kérte, hívják haza mosto­haanyját, mert ha nem veszik ki a veremből, - meghal. De még este is ott volt, mert az egyik szomszéd gyertyagyújtáskor látta, hogy az apa egy létrán leereszkedett a verembe, a felesége és az apósa pedig égő mécsessel mentek utána. Nyilván ekkor szabadították ki a gyereket és fektették le, de este 10 órakor meghalt. Az orvosi vélemény szerint halálát "nem erömiívi kiilsérelem, nem mérgezés, nem valamely beteg­ség, hanem sötét veremben lett hosszas elzáratása" okozta. A törvényszék vádlottat 2 évi börtönre ítélte. A királyi tábla azon­ban úgy találta, hogy a vádlott cselekménye nagyobb beszámítás alá esik, ezért a büntetést 3 évre emelte fel. A hétszemélyes tábla viszont az elsőfokú bíróság 2 évi börtönt kiszabó ítéletét hagyta helyben. 14 VI. Testi sértések A testi épség ellen elkövetett bűncselekmények sérültjei sebeik ellá­tása végett rendszerint orvoshoz fordultak s ha ez nem történt meg, a nyomozás elrendelésekor a városi tanács intézkedett megvizsgálásuk iránt. A vizsgálatot végző seborvosok kötelesek voltak látleleteiket a tanácshoz beterjeszteni. Ezekben részletesen leírták a sérülések helyét, méreteit, várható gyógytartamát, esetleges utókövetkezményeit s nyi­Uo. 1864. Faso. 5. E. № 100. 103

Next

/
Thumbnails
Contents