A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)

Tanulmányok - Rácz István: A Debreceni Református Kollégium professzorai

sorolták a kollégium professzorait is. Ez a fajta eljárás egyben kifejezte azt is, hogy a helyi társadalom a kollégiumot és tanárait sokra becsülte és tiszteletét társadalmi előjog adományozásával fejezte ki. Ilyenformán tehát a professzorok Debrecenben kettős kiváltság birto­kába kerültek, de mindkettő világi jellegű volt. Azt viszont hangsúlyozni kell, hogy a polgári előjog gyakorlásához az egyházi és iskolai méltóságuk egyengette az utat. Természetesen ez utóbbit megszerezhették volna professzori hivatal nélkül is — ahogyan az általában a világiak esetében történt—, ám így külön feltételek nélkül jutottak hozzá. A kettős kiváltság sok előnnyel járt. Hatvani István azt írta a vég­rendeletében, hogy az ő nemessége famíliájának a díszére szolgált. A ko­rabeli megítélés szerint természetesen arra is. A nemesi jogállás bizony- gatása azonban általában nemcsak a hagyományőrzés célját szolgálta. A kortásak is világosan látták — ha erre nem is hivatkoztak gyakorta —, hogy olyan társadalmi előjogokat biztosított, amelyek a vagyonszerzés előtt kaput nyitottak. Ezek között pedig a földtulajdonszerzés és az a5- hoz kapcsolódó beneficiumokkal való éles joga a legfontosabb. Nagy tár­sadalmi kíváltságtöbbletet jelentett tehát akkor is, ha a professzorok — és mások is — csak Debrecen városán kívül tudták érvényesíteni. A Debrecenben lakó professzorok a nemesi jogukkal élve továbbra is megtarthatták külső nemesi birtokaikat. Maróthi György a tállyai és a szántói (Abauj m.) házát és az ottani térségben lévő szőlőit,05 a Piskár- kosi Szilágyi család a Puszta-Kovácsiban (Bihar m.) lévő birtokát,60 Zá­kány József a szentimrei (Bihar m.) szőlőjét, ahova tanárságáról lemond­va visszavonult.67 Voltak azonban olyan professzorok is, akik városlakó nemesként vásároltak külső nemesi birtokokat. Hatvani István Monos- torpályiban (Bihar m.), Sinai Miklós pedig Derecskén és Váncsodon (Bi­har m.) eresztett nemesként gyökeret.68 Az ő esetükben az történt, hogy a városi polgárként és kollégiumi professzorként szerzett jövedelmüket fektették külső nemesi birtokba. Nem egyedi jelenség ez abban a kor­ban, sokkal inkább azt mondhatjuk, hogy a szerény város tőke irányult­ságának egyik formája. A kollégiumi professzorok egészében véve azonban sokkal több tő­két kovácsoltak a polgári előjogból. A városban egész sor olyan benefi- ficium volt, amelyik a polgárokat vagy a polgárjoggal élőket illette meg vagy a polgári anyagi erő segített a megszerzésében. Alappillé­rét a különböző földtípusok képezték, a ház utáni szántó, a béres és ka­szálóföld. Ezek közül különös jelentősége a ház utáninak volt, mert a belső telek után ingyen osztották a polgárok számára a határban. Ebből a professzorok mind részesültek, mert akár eklézsiái, akár a saját házuk­ban laktak, megillette őket. Közülük jónéhányan kétszeres hasznot húz­tak a ház utáni földből. Voltak ugyanis olyanok, akik az eklézsia házában laktak, de saját házat is vásároltak a városban, így mindkettő 65 1737. május 30-án kelt végrendeletét közli Rácz István: Debreceni végrende­letek 1595—1847. Debrecen, 1983. 24—25. 1. 66 TtREL. II. 28. c. 1. P. 563—564. 67 Uo. P. 649—651, 635—636. 68 Révész Imre: i. m. (Sinai) 37—38. 1. о О о и

Next

/
Thumbnails
Contents