A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)
Tanulmányok - Rácz István: A Debreceni Református Kollégium professzorai
■zad elején Werbőczy is így foglalt állást.61 A reformáció után a protestánsoknál különös helyzet állt elő, mert a nemesítő birtokokat nem örökölte a katolikus egyháztól, arányosan sem. Ezekről még más összefüggésben külön is fogunk szólni. A hitújítás után a protestáns prédikátorokra a katolikus papokról hallgatólagosan átszállt a nemesihez hasonló megítélés. Valami olyasféle játszódott le náluk, mint a világiaknál az armalista nemesítéssel: ez is, az is birtok nélkül történt. A protestáns prédikátorok ennek a kt nem mondott nemesítésnek csak az adómentességi kritériumával élhettek, nem tudunk arról, hogy az országos nemeseket megillető egyébb mentességek megillették volna, s a katonásko- dási kötelezettségükről sem szólnak a források. Amolyan félnemes félék lehettek tehát, akik a paraszti sorból kiemelkedtek, de az országos nemesek szintjét korántsem érték el. Nyilván ezzel magyarázható, hogy Bethlen Gábor 1629-ben — hallgatólagos jogaik kibővítésére — Erdély- ország és kapcsolt részeinek igehirdetőit s azok utódait nemesi joggokkal ruházta fel.52 Rugonfalvi Kiss István arra az eredményre jutott, hogy Bethlen armalisa nemcsak a református papoknak és utódaiknak szólt, hanem valamennyi lelkészre vonatkozott. Meglátása szerint Erdélyben a papok gyermekei sokáig élvezték az általa nyújtott kiváltságokat.53 De a megállapításhoz szükséges hozzáfűzni azt a megjegyzést, hogy érvényesítése bizonyára ott sem volt zökkenőmentes, amit mutat, hogy jó- néhányszor — 1642, 1668, 1756, 1786 — meg kellett újítani. A debreceni kollégium professzoraira fordítva mostmár a tekintetünket, könnyen juthatnánk arra a következtetésre, hogy a részleges nemesség után papi státusukból eredően, legalább is 1629-től, országos nemességhez jutottak, mert Debrecen Bethlen híres armálisának a kibocsátásakor közjogilag Erdélyhez tartozott. Ennek értelmében tehát kiterjedhetett volna a kollégiumi professzorokra is. A valóság azonban mást mutat. Ez idő szerint egyetlen olyan adat sem bukkant elő, amelyik igazolná ezt a feltevést. Azt viszont tudjuk, hogy a Bethlen-féle nemesítés emléke sokáig nem halványult el itt sem, amit az is bizonyít, hogy amikor a Debreceni Református Kollégium 1753-ban Szatmári Paksi István professzort pénzügyi segélykérésre Erdélybe küldte, azzal is megbízta, hogy az erdélyi fejedelmek prédikátorokra vonatkozó nemesítésnek a másolatát hozza el Zoványi György püspöktől.54 Nyilván azért gondoltak erre, mert nem érvényesíthették, pedig élni szerettek volna vele. A Bethlen-féle armális újraélesztését 1790-ben az érmelléki espe- resség (Bihar m.) kísérelte meg ismételten és utoljára. Keresztesi József szalacsi pap vezetésével háromtagú küldöttséget menesztett Budára, hogy az országgyűlés _elé vitesse az ügyet. Sok tekintetben erre alkalmasnak is látszott az idő, hiszen ekkor rukkoltak elő országgyűlési követállítási kérésükkel a hajdúk és jászkunok s ide akarták csatlakoztatni a maguk elképzelését az érmelléki prédikátorok is. Azt kellett azonban tapasztalsz Werbőczy: Hármaskönyv. 2. cím. 52 Az oklevél szövegét közli Zsinka Ferenc: Bethlen Gábor címeres levele papok részére. Nagyenyedi Album MCMXXV1 Bp én. 107—110. 1. 53 Rugonfalvi Kiss István: Az egyházi rend közjogi helyzete Erdélyben és Bethlen armalisa. Thsz. 1936. 283—300. 1. Vö. Barcza József: Bethlen Gábor, a református fejedelem. Bp. 1980. 139—145. 1. 54 Instructioja Erdélybe menő Deputatus Szattmári István Uramnak. TtREL. I. 1. p. 3. III. No. 2. 35
