A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)

Zoltai Lajos munkáiból - Sípos Ferenc: A Sípos családnév kialakulása

főistentől tudakolták, mi a teendő. Dobot verve, vadul tombolva merültek révületbe. A dob segítségével jósoltak is.13 Ez volt a főeszközük, ez volt a főfoglalkozásuk. ’’Másodállásban” viszont gyógyítottak is, erről árulkodik a sámánsíp.

Szó, ami szó, a sámánok se voltak síposok!

VI-IX. századi őseinknél sípos foglalkozásúaknak azokat tekintették, akik egy bizonyos munkakör ellátásához használtak egy bizonyos fajta sípot. A síposok katonák voltak — a harci sípon fújt jelekkel közvetítették a parancsot a küzdő egységekhez. A pusztai lovasnépek, így a magyarok harcmódját a kézitusa kerülése jellemezte. Az ellenséget nyílzáporral árasztották el, ám ha soraikat ily módon nem sikerült megbontaniuk, látszólag megfutamodtak —nyilván adott jelre! Maguk után csalták az ellenséget, s ha az alkalmas pillanat elérkezett, lóhátról hátrafelé nyilaztak — nyilván adott jelre! Visszafordultak - nyilván adott jelre! -, megtámadták a megzavarodott ellenséget. S ha a döntést most se sikerült kicsikarniuk, újra megfutamodtak. . . A támadást, meghátrálást addig-addig ismételték, míg fel nem morzsolták ellenfeleiket!14 E hadmozdulatok lényege a begyakorlottság, ha nem egyszerre mozdul a sereg, az súlyos veszteségeket jelenthet! Óraműpontossággal kellett végrehajtani minden parancsot!

Jeladás nélkül ezeket a hadmozdulatokat nem lehet véghez vinni! A jeladás eszköze a harci síp lehetett. E hangszer és a könnyűlovasság egymással elválaszthatatlanul összeforrt. Olyannyira, hogy a Kárpát-medencében megtelepült magyarságtól tanulták meg a környező népek (horvá- tok, legyelek) a síposmesterséget, tőlünk vették át a ’’sípos” szót!15 16

A honfoglalás után fél évszázadig tartotta Európát rettegésben a magyar könnyűlovasság. 955 után a kalandozások megszűnnek. Géza fejedelem, majd István király európai nemzetté formálta a magyarságot. Megjelenik, s egyre nagyobb teret kap az uralkodó hadseregében a nehézlovasság.10 Feltételezésem szerint a páncélos lovagokkal együtt jelennek meg a kürtösök, trombitások — a nehézlovasság hadmozdulatait már nem síposok irányítják! Hangszerek, foglalkozások állnak szembe egymással. És a mérleg nyelve lassan a kürtök, trombiták, kürtösök, trombitások oldalira billen. IV. Béla a tatárjárás után már csak a nehézlovasságban bízik, minden törekvése az, hogy a páncélos lovagok számát gyarapítsa!17 A könnyűlovasságot a királyi hadseregben már-már csak a besenyők és a kunok képviselik ! A magyar könnyűlovasok — a királyi birtokadományozásoknak is ez a következménye! — egyre inkább átkerülnek a főurak magánhadseregeibe.

Korántsem véletlen hát, hogy a királyi trombitásokat immár nagyobb megbecsülés övezi, mint a síposokat. Igen korán a nemesség osztályába emelkednek: 1378-ban kiváltságlevél emeli ki őket minden joghatóság alól, s rendeli a királyi főétekfogó bíráskodása alá. Nemesi testületet alkotnak, főtiszti rangot kapnak a hadseregben.18

13 László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944. 384—385., 387— 388. o.

14 Uo. 367—370. o.

15 Kniezsa István: Sisak Magyar Nyelv, XXXVIII. 341—344. o.

16 Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi. Budapest, 1986. 189—190. o.

17 Uo. 208—209. o.

18 Zolnay i. m, 1977. 238, 241. o.

17Éi