A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)
Zoltai Lajos munkáiból - Sípos Ferenc: A Sípos családnév kialakulása
A királyi síposokra ilyen megtiszteltetés nem várt, örültek, ha állásukat meg tudták őrizni! Még viszonylag azok is jól jártak, akik — kiszorulva a királyi hadseregből — magánhadseregekben alkalmazást nyerhettek. Minden bizonnyal tömegesen váltak munkanélkülivé, ők az egyik napról a másikra tengődő vándorzenészek népes táborát szaporították. Mula ttatókká váltak (mert sípjaikon szórakoztató zenét, táncnótákat is tudtak játszani!). De a síposmesterség lényege nem a mulattatás volt! Hallgassuk csak Zolnay Lászlót!™ ’’Tábori, hadizenészeinknek, katona-muzsikusainknak elődeit a honfoglalás kori kürtösök, dobosok, majd pedig az Árpád-kori királyi szolgálónépek igricfalvainak lakói között találjuk. Ezek a kondicionáriusok, az igricek, mint láttuk, csoportokban, ’’bokrokban” éltek. Helyzetük mind földrajzilag, mind időben is meghatározott: helyhez kötötten, zenészfalvakban éltek, és apáról fiúra szálló csoportos foglalkozásként — szinte iparként — űzték a muzsikálás mesterségét. Szerepüket egyoldalúság lenne csupán a szórakoztatásra korlátozni. Részt vettek ők egyházi szertartásokon is. Hadra kelés idején pedig mint tábori zenészek kísérték a sereget. Árpád-kori regöseinkkel, igriceinkkel kapcsolatban történet-irodalmunknak az a közképzete: ezek a külön falvakba telepített muzsikusok — csakúgy, mint a többi királyi kondicionárius, ács, kovács, takács, szakács, halász, vadász, madarász — valahogyan a vándorló udvartartásnak zenei szolgálónépe volt. Ám — mi tagadás — nagyon valószínűtlen dolog az, hogy — mondjuk, Zala megyében vagy Liptó megyében — azért éljen csupán egy-egy igricfálu: ha netán egy esztendőben egyszer, szentidőben éppen arra vonul, vadászik, vagy ott száll meg a király, hát legyen, aki muzsikáljon neki. Ennek így sehogyan sincs társadalmi funkciója! Az, hogy ezeknek az Árpád-kori igricfalvakban lakó zenészeknek a gyakori — szinte évelő — Árpád-kori háborúkban tábori, katonazenészi szerepe is volt, mint sejtés — divatosabb szóval munkahipotézis —, e dolgozatommal merült fel először. Eszerint az Árpád-házi királyok korának igricifdíváiban elő muzsikusaink nem azt lesték esztendőkön át: mikor téved, avagy vetődik éppen arra a király, hogy elszórakoztassák őt. Ellenkezőleg: ők a véreskardot lesték, a királyi hadba hívást. Hogy — szinte évről évre — hadra keljenek, s a seregben mint a sereg vezérletéhez kellő kürtösök, dobosok, síposok dolgozzanak. Tradicionális hangszerük a dob, a kürt és a síp. Mivel pedig legrégibb seregeink lovas hadseregek voltak, legrégebbi hadizenészeink is lóháton verték dobjaikat, fútták kürtjeiket, sípjaikat.” Györffy György ”a különféle szolgálónépek oklevélben előforduló latin és magyarországi helynévben szereplő magyar és szláv elnevezéséről” készített áttekintést. Mint írja ”a szolgálat fajai szerint hat csoportba osztva a következő szolgálónépekkel számolhatunk a kora Árpád-kori udvari gazdaságokban: 1. Földművelő 2. Állattenyésztő 3. Halász-Vadász-Madarász 4. Kézműves 5. Belső udvari ellátó 6. Országos ellátó szervezethez tarto- 19 19 Uo. 233—235. o. ... '177
